MENÜ
  • Hátborzongató mutatványokkal ünnepelnek a vegák

    Évről évre a helyiek százezreit vonzza a thaiföldi Phuket szigetén megrendezésre kerülő Vegetariánus Fesztivál. A látogatók természetesen finom kajákat is kóstolhatnak, de a kilencnapos ünnepség fő számát a médiumok morbid produkciói jelentik.

    Kardokat, pengéket, óriási tűket szúrnak át saját arcukon, mégsem sérül meg senki. Ezek a transzba esett férfiak elképesztő önsanyargató mutatványokkal tisztítják meg testüket és lelküket, sérthetetlenségüket hitükkel magyarázzák.

    Hátborzongató módon ünnepelnek a vegák

     

    A mutatványok sokkolóak legtöbb ember számára

    A Thaiföldön élő kínaiak hite szerint ugyanis ezek a spirituális felszabadulás mellett jó szerencsét is hoznak az egész közösségnek. Előfordul az is, hogy a fakírok egyes ceremóniák során forró olajban fürdenek, forró parázson járnak, néhányan pedig még egy pengékből álló létrára is felmásznak, mutatva ezzel elkötelezettségüket a hit mellett.

    Phunket

    … ezek ráadásul még a kevésbé vérfagyasztó képek

    “Itt minden mutatvány igazi. Terhes anyáknak nem javasoljuk a részvételt, de kisgyerekek nézhetik a rituálékat, hiszen így ők is láthatják, hogy az igazi férfiak az isteni erőkkel együtt mikre képesek” – nyilatkozta Chanchai Doungjit, a thaiföldi turisztikai hivatal igazgatója.

    Természetesen a vegetarianizmus ennél sokkal többről szól, ha pedig érdekel a téma, kövesd Vegalománia rovatunkat. Furcsa kivételek azért akadnak, mint pl. a zöldségektől falra mászó vegetáriánus hölgy.

    (Forrás/kép: lonelyplanet)

    Nyereményjáték

    Bulvár

    Gerendai: „Látogatói csúcsot hozott a Lupa”

    Bulvár
    szept. 17., csütörtök

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    szept. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    szept. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon