MENÜ
  • Használt tamponnal dobálózott a nő

    Nem csak hogy verekedett egy bárban, azt még nem is túl higiénikusan tette!

    Egy hölgyet a napokban egy bárban tartóztattak le, ahol összetűzésbe került a bár biztonsági személyzetével. A 21 éves hölgy a rendőrök jelentése szerint a helyszínre érkezésükkor részeg volt, de a biztonságiaknak már sikerült megvbilincselniük. Verekedni azért kezdett el, mivel felszólították rá, hogy hagyja el a szórakoztatási egységet. Állítólag nem csak a biztonságiakkal de egy másik nővel is összeverekedett.

    Miután bevitték a börtönbe, viszont méginkább megdöbbentő dolog történt – a hölgyet meg akarták motozni, így felszólították, hogy vegye le a ruháit. A hölgy el is kezdett vetkőzni, majd kikapta magából a használt tamponját, amivel megdobott egy őrt. Elsőre viszont célt tévesztett, így használt terméke után iramodott és újra elkezdett dobálózni.

    Ezzel nem segített helyzetén – újabb vádakat értek ellene, hiszen hivatalos személy ellen indított támadást, ráadásul testnedvekkel tette ezt, ami külön büntetést vonhat maga után.

    A 21 éves hölgyet 2010 óta többször is őrizetbe vették, többek között fiatalkori alkoholfogyasztás miatt…

    Nyereményjáték

    Bulvár

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    Sze. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon