MENÜ
  • Háromszáz patkánnyal élt együtt

    A tömeges macskatartás után jöjjön egy másik véglet!

    Egy wisconsini nőt kilakoltattak otthonából, miután a hatóságok több száz patkányt találtak nála, melyeket háziállatként tartott.

    Az 58 éves Flatoffnak új lakóhely után kell néznie, miután egy hatósági ellenőrzés során kiderült, hogy tavaly március óta 300 patkánnyal él egy fedél alatt. A szemtanúk szerint a lakás élhetetlen állapotban volt.

    A nő már két éve lakott a Birch Tree Estates lakóparkban. Patkányait kiskedvencként tartotta, a házban össze-vissza mászkáltak és csókolgatta az állatokat, azt állítva róluk, hogy “azok nem kártevők, inkább édes kis bébik.”

    Az állatállomány egyrészt boltokban vásárolt házipatkányokból és utcai patkányokból, illetve egy idő után természetesen azok ekveredéseiből állt. Háromszáz patkány már olyan egészségügyi kockázatot jelent a környezetnek, hogy a hatóságoknak az egész kis házat le kell rombolniuk.

    “A szomszédság rendkívül haragos, hogy itt élt a nő, hiszen folyton rettegtek, hogy a patkányok átmennek az ő otthonaikban is.” – nyilatkozták a sajtónak a hatóságok.

    Flatoff nyilatkozatai szerint továbbra sem érti, hogy mi volt a probléma…

     Itt egy videót is megnézhettek a házban uralkodó borzalmas körülményekről…

    Nyereményjáték

    Bulvár

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    Sze. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon