MENÜ
  • Harmadszor szült ikreket!

    Az édesapa először nem is akarta elhinni az egészet, azt hitte viccel a felesége

    A negyvenegy esztendős Karen Rodger igazi nagycsaládos. Noha még csak három szülésen van túl, már hat gyermekkel büszkélkedhet. Nála ehhez nem kellett sem örökbefogadás, sem béranya, bizony mindet ő maga szülte. Mégpedig úgy, hogy mindhárom alkalommal ikrekkel volt terhes. Ennek az esélye körülbelül 1 az 500 ezerhez!

    Mint ahogy az a fényképen is látható, a kis Rowan és Isla négy báttyal is büszkélkedhet. Amikor a várandós anyuka elmesélte férjének, hogy ismét ikreket várt, Colin nem akart hinni a fülének, azt hitte viccel a neje.

    “A kislányoknak gyakorlatilag öt édesapjuk lesz, ami majd később biztos megnehezíti az udvarlók dolgát!” – viccelődött az anyuka. A korkülönbség valóban nagy lesz, hiszen a legnagyobb testvérpár, Lewis és Kyle már 14 évesek, Finn és Jude pedig most töltötték be a tizenkettőt.

    Nyereményjáték

    Bulvár

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    Sze. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon