MENÜ
  • Halloween leghülyébb bűnözője – Kokaint adott csoki helyett

    Az ünnepek valamiért mindig extra késztetést adnak az idiótáknak, hogy akcióba lendüljenek. Íme, a világ leghülyébb halloween-i bűnözője.

    “Csokit vagy csalunk!” – így kopogtatnak be a kedves jelmezekbe öltözött kisgyerekek Amerika-szerte szomszédjaikba, hogy egy kis édességet kaphassanak ezen a napon. A szokás azonban nem csak az USA-ban él, hanem Nagy-Britanniában is elterjedt az utóbbi században, és habár nem tőlük ered az ötlet, mégsem érthető, miért értette félre a szokást az a huszonhárom éves férfi, akit a rendőrök tegnap letartóztattak.

    A Manchesterben élő drogdíler ugyanis úgy döntött, ha már ünnep, a lehető legnagyobb örömet okozza a szomszéd kölyköknek, úgyhogy csoki és cukorka helyett aranyos kis zacskókba rejtett kokaint ajándékozott a csemetéknek, akik hazaérve megdöbbenve mutatták anyunak, hogy bizony fogalmuk sincs, hogyan kell megenni ezt a különleges édességet. Természetesen a nem annyira hülye szülők azonnal értesítették a rendőrséget, akik körülbelül három perc alatt meg is találták az elkövetőt, a lakásában található mintegy három kilogrammnyi szeretetporral együtt, hogy aztán bekísérjék az őrsre egy hosszú pihenőre.

    Annak ellenére, hogy a rendőrség szerint egyetlen gyermek sem kóstolta meg az illegális szert és senkinek sem esett baja, csak úgy, mint nálunk, a briteknél is a lehető legkomolyabban veszik, ha valaki gyermekeknek árul drogot, így az elkövető hosszas börtönbüntetésre számíthat. Reméljük, még annál is hosszabbra.

    Nyereményjáték

    Bulvár

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    Sze. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon