MENÜ
  • Halálra gázolták a szülinapi buliján

    A kislányt hatodik szülinapi zsúrján ütötte el egy autó az angliai Wolverhamptonban - percekkel a tiszteletére rendezett zsúr után.

    Daisy May Brooks éppen a házuk előtti járdán játszott a születésnapjára kapott új játékokkal, amikor sor került a tragédiára. Pillanatokkal azután, hogy az utolsó vendég is indulni készült, egy autó bukkant fel a semmiből, és áthajtott a szülei mellett játszó gyereken. A rémült család azonnal hívta a mentőket, akik kórházba szállították Daisyt. A gyerek sérülései azonban olyan súlyosak voltak, hogy már nem lehetett megmenteni az életét.

    “Daisynek két testvére van: Chelsea 11, Liam 9 éves. Legalább húsz családtag és barát körében ünnepelte hatodik születésnapját, és kimondhatatlanul boldog volt” – nyilatkozta könnyekkel küszködő édesanyja. Az édesapa, Simon Davies szerint Daisy vicces és életteli kislány volt, akinek mindig mosoly ült az arcán. “Borzasztóan fog hiányozni” – tette hozzá.

    A rendőrség „tragikus balesetnek” minősítette az esetet, vagyis az autó állítólag nem hibázott. A hatóság kikérdezte a Honda Civic vezetőjét, de nem volt szükség letartóztatásra. A család háza előtti kocsibehajtón azóta is plüssállatok, virágcsokrok és búcsúlevelek tömege jelzi a tragédiát.

    Nyereményjáték

    Bulvár

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    Sze. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon