MENÜ
  • Hajdúék rajonganak A Nagy Duettért

    A rajongás olyan méreteket öltött, hogy a műsorvezetőnek le kellett tiltania a feleségét a szavazásról.

    Hajdú Péter megelégelte, hogy a felesége sms-ek özönével fejezi ki rajongását a Zsidró Tamás és Szandi alkotta párosért. Döntött: Sarka Kata mostantól nem küldhet tíz szavazatnál többet.

    “A kezdetek óta imádom őket, szerintem én vagyok a legnagyobb rajongójuk. Majdnem olyan jók, mint annak idején Petiék voltak – mesélte Kata. – Tamást régóta ismerem és nagyon kedvelem, ráadásul Szandi is nagy kedvencem, szerintem nagyon ütős páros az övék. Még Bangó Margit és Lakatos Márk, ­akikért izgulni szoktam, de őket ki nem szereti?”

    Hozzátette, hogy a műsor indulása óta a tévé előtt ül és szurkol kedvenceinek, amit eddig tetemes szavazattal ki is fejezett.

    “Peti már korlátozta is a keretemet. Azt mondta, hogy tíznél több SMS-t nem küldhetek Zsidróékra. Igyekszem majd betartani”.

    Holnap este újabb párostól búcsúzik a Super TV2-n futó énekverseny. Ha Sarka Katán műlik, akkor tudjuk, hogy kit nem kell féltenünk.

    Forrás: Bors

     

    Nyereményjáték

    Bulvár

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    Sze. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon