MENÜ
  • Hajas László megint lóra pattan

    A sztárfodrászt annyira megbabonázta a Nemzeti Vágta hangulata, hogy idén is rajthoz áll, felesége legnagyobb bosszúságára.

    Hiába nyerte meg tavaly a Nemzeti Vágta Jótékonysági Sztárfutamát, hiába ígérte meg a feleségének, hogy többet nem versenyez, nem bír a vérével Hajas László. Természetesen talált kibúvót az ígérete alól.

    “A Biga fogathajtó számban elindulok. Ez nem egyéni versenyszám, speciális, kétkerekű fogatról, a bigáról van szó, lesz mögöttem egy segédhajtó. Mindig tetszett a dolog, és most kipróbálhatom” – árulta el Hajas. Felesége pedig kénytelen beletörődni az elkerülhetetlenbe.

    A sztárfodrász nem először teszi próbára felesége idegeit, hiszen hozzá kapcsolódnak a vágta legizgalmasabb pillanatai: 2008-ban hatalmasat bukott a lovával, egy évvel később pedig a verseny után esett le a lova hátáról, szerencsére egyik alkalommal sem történt komoly sérülés. A tavalyi vágta pedig Hajas győzelmével és fogadalmával zárult, hogy többet nem pattan nyeregbe a Sztárfutamon. És hát tulajdonképpen nem is lóháton, hanem lovas fogaton száll majd versenybe a szeptember 15-i futamon.

    “Ez is veszélyes üzem. Ha rosszul irányítjuk a lovat, akkor megsérülhet. Egyébként nem a győzelemért, hanem az adrenalinért vállalom a versenyzést” – tette hozzá Hajas.

    Forrás: Bors

    Nyereményjáték

    Bulvár

    Gerendai: „Látogatói csúcsot hozott a Lupa”

    Bulvár
    szept. 17., csütörtök

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    szept. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    szept. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon