MENÜ
  • Gyurcsík Tibi megmutatta

    Február 26-án este igazi csemegében lehetett azoknak része, akik ellátogattak a La-Guna Étterembe, Csepelre.
    Az étteremben lassan már hagyománnyá válik a zenés vacsoraestek megrendezése, ahol ismert előadók és zenészek adnak egy kisebb koncertet a közönségnek. Természetesen a finom étkek sem maradhatnak el: a vendégeknek lehetőségük van úgy megvenni a jegyüket, hogy vacsorára is van lehetőség, egy előre meghatározott menüből lehet kiválasztani a főételt, illetve a desszertet.

    Most vasárnap Gyurcsík Tibi volt a meghívott, aki fantasztikus hangulatot varázsolt. Az X-Faktor által felfedezett, és az Eurovíziós Dalfesztiválon nagy sikert elért dunaszerdahelyi énekes nem hazudtolta meg önmagát, az éneklés mellett egy kisebb stand up comedy show-val is megörvendeztetett minket. Látszott rajta, hogy nagyon élvezi, amit csinál, szívvel-lélekkel adta elő a dalokat, tartotta a közönséggel a kapcsolatot, és természetesen a kis csipkelődések sem maradhattak el. Egyszer-kétszer, mikor kiszólt egy-egy vendéghez viccesen, Hofi Géza ugrott be, aki legendásan híres volt arról, hogy kiszúrt magának mindig egy valakit a közönségből, akivel aztán az előadása végéig piszkálódott.
    A nézők között nem csak Tibi rajongói foglaltak helyet, hanem KTFC (Kocsis Tibor FanClub) tagok is megbújtak, akik egy kisebb ajándékkal is meglepték az énekest.

    Ami a repertoárt illeti, főként swing dalok képezték az alapját, azon belül is Michael Bublé feldolgozások. Számomra most kapott teljesen értelmet a „dunaszerdahelyi Michael Bublé” jelző, ugyanis Tibi karakteréhez és kiállásához tökéletesen passzoltak ezek a dalok, a hangszín pedig egyes helyeken megtévesztő volt, akár maga Bublé is állhatott volna az étterem színpadán.
    Nekem a kedvencemmé ezek közül az „Everything” vált, igazi könnyed, laza előadásmódot láthattunk, illetve voltak benne olyan ívek, ahol nagyon jól megmutatkozott Tibi különleges hangszíne. Én kimondottan szeretem, mikor kicsit rekedtesebb lesz a hangja, az ad egy pici pluszt az egész produkcióhoz.

    Természetesen a „Spiderman” és a „Back in Place” sem maradhatott ki az este folyamán, hiszen mindkét dal meghatározó az énekes életében: az elsővel kezdődött el az X-Faktoros „karrierje”, a másodikkal pedig az Eurovíziós Dalfesztiválon bizonyíthatott és mutathatta meg: hiába esett ki elsőként a tehetségkutató műsorból, igenis érdemes rá odafigyelni. És nem csak érdemes, kell is. Utóbbi dalt külön kérésre két nyelven, azaz magyarul és angolul adta elő.
    Szintén külön kívánságra hangzott el a párbajdala is, ami eredetileg nem szerepelt a repertoárján, mondván, hogy ilyenkor, mikor elénekli, visszaidéződnek benne a párbaj pillanatai és azok az érzések, gondolatok, amik akkor lejátszódtak benne.

    Az este nagy kedvencévé nálam az EDDA és Mester Tamás duettje, a „Hazatérsz” vált. Egy részletet már hallottam belőle Tibi által énekelni. Korábban nem ismertem ezt a számot egyáltalán, úgyhogy a kis performance-sza után már vártam, mikor hallhatom tőle teljes egészében ezt a dalt. A mondanivalója, az üzenete szerintem mindenkit megérintett, aki részt vett ezen az estén. Tipikusan libabőrös előadás volt nálam. Annak pedig kimondottan örültem, mikor mindenki „Spiderman”-je bejelentette, hogy bővíteni fogja a repertoárját kicsit rockosabb számokkal, mert jól állnak neki ezek is.

    Természetesen ráadások nélkül sem maradhattunk, volt „Feeling good”, illetve a koncert vége után egy kis „Fever”-t is kaptunk, sőt, még egy „Lehet zöld az ég”-et is prezentált nekünk.
    Mindent egybevéve, az este tökéletesre sikerült, és egy nagy bejelentéssel is gazdagodtunk, miszerint Tibi hamarosan visszatér majd az étterembe, de akkor már nem egyedül: Kocsis Tiborral lesz közös estje, ahol külön-külön is fognak énekelni, illetve duettekkel is készülnek.

    Aki esetleg kedvet kapott ezek után ellátogatni az étterembe, az március negyedikén semmiképp se hagyja ki Vastag Tamás élőzenekaros vacsoraestjét.

    Fotók: Szabó Lilla

    SUGI 
    -Mosaic

    Ajánló

    Megvalósult amerikai álomról mesélt Los Angelesben a magyar színésznő

    Így sminkel egy tini srác

    Újra szépséget választ Magyarország