MENÜ
  • Gyógyszerek hatására lett meleg és szexfüggő

    Parkinson kórra szedte a tablettákat, melyek hatására interneten mutogatta magát melegeknek - legalábbis ezt állítja az 52 éves férfi. Kártérítést követelt a gyógyszergyártó cégtől.

    Didier Jambart orvosa tanácsára kezdte szedni a Parkinson kór tüneteit enyhítő gyógyszert, és állítása szerint már az első néhány tabletta után furcsán érezte magát. Annyi energiája volt, hogy nem tudta levezetni, majd a dózis növelése után rákapott a szerencsejátékra, és hamarosan a család összes pénzét online kaszinókban verte el, bankkártyákat lopott ismerőseitől, sőt még gyermekei játékait is eladta, hogy pénzhez jusson. Emellett megváltozott szexuális érdeklődése is.

    “Folyton férfiakkal akartam szexelni, és az interneten mutogattam magam”- vallotta a francia férfi a bíróság előtt. Azt is elmondta, hogy kihívó viselkedése miatt szexuális erőszak áldozata is lett.  A perben arra hivatkozott, hogy a gyógyszer gyártója nem tüntette fel a csomagoláson az ehhez hasonló mellékhatások kialakulásának lehetőségét, csak évekkel azután, hogy az ő élete tönkrement.

    A bíróság végül 166.000 fontos, vagyis több mint 58 millió forintos kártérítést ítélt meg Jambartnak, akinek eddig az egyetlen vigasza az volt, hogy felesége a történtek ellenére is kitartott mellette.

    Nyereményjáték

    Bulvár

    Gerendai: „Látogatói csúcsot hozott a Lupa”

    Bulvár
    szept. 17., csütörtök

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    szept. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    szept. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon