MENÜ
  • Gossip – három gyermekkori barát hírnévre tör

    Beth Ditto és két jóbarátja jól döntött, amikor közös zenélésbe fogott. A Balaton Sound fő fellépői között köszönnek vissza idén a rajongóknak.

    Még 1999-ben a Gossip nevezetű amerikai trió post-punk indie-rock felállásban kezdte meg karrierjét, és akkor még kisebb közönség előtt lépegettek fel az Egyesült Államokban. Tizenhárom évet ugorva a történetben, a Beth Ditto vezette együttes azóta nemzetközi színre tört, és masszív rajongótábort tudhat maga mögött.

    Beth Ditto-ra a markáns testalkatú énekesnőre korábban is mondták már, hogy hatalmas, de mostanában már inkább zenéjére használják ezt a jelzőt. Az egyedi stílusú előadót sorra szavazták meg amerikai magazinok a legkarakteresebb énekesnőnek, a belőle áradó energia könnyen magával ragadja a közönséget.

    Beth és a banda másik két tagja fura szerzetek, de ami még érdekesebb, mindhárman gyerekkori barátok. Az énekesnő így beszélt a barátságról:

    „Ismerem őket mióta kis seggdugaszok voltunk. Kis családi együttes ez, a kényelemről szól, és hogy boldoggá tegyük egymást. Mi mindent megbeszélünk, rendesen kommunikálunk, nincs szarakodás. Jó érzés ezt az őrült munkát olyanokkal csinálni, akiket gyerekkoruk óta ismerek.”

    „A turné-buszon, amikor már mindenki fekszik le aludni, tényleg olyanok vagyunk, mint egy csapat gyerkőc. Miután megnéztünk egy-két Simpson család epizódot, és van aki már aludni szeretne, beindul a szájtépés. Nagy családban nőttem fel, nem idegen tőlem a dolog. A végén valakiból mindig kitör, hogy ‚kuss legyen‘, mint ahogy azt régen anyukámtól is olyan gyakran megkaptam, hahaha.“

    Aki látogatást tesz júliusban a Balaton Soundon, semmikép ne hagyja ki az imádnivaló punk-pop formációt!

    Nyereményjáték

    Bulvár

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    Sze. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon