MENÜ
  • Givenchy 2013-14 ősz/tél

    A Givenchy bemutatta a Paris Fashion Week keretében a legfrissebb őszi/téli kollekcióját.

    Miután Ricardo Tisci szerződését nemrégiben meghosszabbították újabb három évvel, sokan azt gondolták, hogy nem igen fog változás beállni a friss kollekciót illetően. Természetesen az alapok megmaradtak, hiszen egy felépített fejlődési vonalat nem ildomos megszakítani, de merőben új dolgok is feltűntek a kifutón.

    Ha pedig már a kifutónál járunk, érdemes megállni egy szóra, hiszen a szokásos minimál jellegű bemutatóknál jóval grandiózusabb esemény várta a megjelenteket. Az óriás porondon a modellek Antony Hegarty, a transznemű angol énekes, és a The Heritage Orchestra zenei kíséretére vonultak fel. Atmoszférateremtésből, valamint kompozícióalkotásból is jeles.

    Tisci tézise összetett: a cigányság ereje találkozik a romanticizmussal valamint a viktoriánus kvintesszenciával. Első hallásra talán kissé túlfeszíti ez az együttes a divat-konstellációkól vallott hétköznapi nézeteket, ám valahogy itt mégis létrejött a szimbiózis. A virágminták, a hosszú szoknyák, a rétegzett sziluettek, csipkék és Bambi minták organikussá, lélegző egésszé születtek.

    További érdekesség, ahogyan megszakítja a konvencionális szabásvonalakat, és kiragadja őket a kontextusból, új helyre helyezi el őket, ez által új jelentésekkel bővülnek.

    Ricardo Tisci nem véletlenül van továbbra is a ház élén.

    Nyereményjáték

    Bulvár

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    Sze. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon