MENÜ
  • Geszti nem elégedett a Dallal

    Az X-Faktor előző szériáinak mentorát érzékenyen érintette, hogy a zsűri nem válogatta be két barátja dalát a verseny döntőjébe.

    Éliás Gyula Junior és Geszti Péter régóta jó barátok, Fehér Zolinak pedig már az X-Faktor alatt is egyengette az útját a rímgyáros. Nem meglepő, hogy mindkettejüknek Geszti Péter írt dalt az Eurovíziós Dalválasztó műsorra. És habár a zsűri dicsérettel illette a produkciókat, egyik sem jutott tovább a döntőbe.

    Geszti a következőt reagálta a döntésre Facebook-oldalán: “Kedves Emberek! A zsűri kb. úgy viselkedett, mint vártam. Szavazzatok MOST a Dal-ban Éliás Gyulára!”

    A volt mentor és tapasztalt szövegíró elárulta, bízott benne, hogy a szakmai ítészek jobban értékelik ezeket a dalokat. Remélte, hogy a zsűri felismeri Zoli értékeit és azt, hogy szerinte Éliás a legjobb énekes a mezőnyben.

    Geszti hangot is adott nemtetszésének, furcsállja az ítészek értékrendjét:

    “Észrevettem, hogy a zsűri nem a klasszikus szerkezetű dalokat részesíti előnyben, hanem fura módon az under-ground műfaj felé kacsingat. Ez egyfajta helyezkedés, megfelelni vágyás egy elképzelt fiatalosságnak. Miközben legyünk őszinték, az Eurovízió nem az, ahol az underground műfaj bármilyen módon sikert hozhat. Ha ilyen értékek szerint gondolkodnak annak idején, akkor Wolf Kati dala sem jut ki az Eurovízióra” – mondta.

    Forrás: Bors

    Nyereményjáték

    Bulvár

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    Sze. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon