MENÜ
  • George Lucas nősülni készül

    A pár, amely huszonöt éves korkülönbséggel vág neki a házas életnek, 2006-ban jött össze és kapcsolatukat sosem titkolták.

    A 2012-es év is már elég jól sikerült az őszszakállú George Lucasnak, hiszen súlyos dollármilliárdokért adott túl filmstúdióján. Az idei esztendő azonban a magánéletében is örömteli változásokkal kecsegtet. Egyértelműen erre utal legalábbis, hogy megkérte barátnője, Mellody Hobson kezét, aki igent mondott!

    A 43 éves hölgy igen sokoldalú. Saját befektetési cége van, a DreamWorks Animation igazgatója és még produceri munkára is jut ideje az egyik amerikai tévécsatornánál. A pár, amely huszonöt éves korkülönbséggel vág neki a házas életnek, 2006-ban jött össze és kapcsolatukat a nyilvánosság előtt sem titkolták soha.

     Lucasnak nem Mellody lesz az első felesége. 1969 és 1983 között már volt nős, abból a kapcsolatából három örökbe fogadott gyereke is van, Amanda, Katie és Jett Lucas. Érdekesség, hogy a Star Wars előzménytrilógiájában mindhárman játszottak kisebb-nagyobb mellékszerepet.

    Nyereményjáték

    Bulvár

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    Sze. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon