MENÜ
  • Gaga szeptemberben tér vissza új albumával

    Lady Gaga több hónapnyi pihenő után szeptemberben tér vissza a nagyközönség elé, elkezdve új albuma, a Popart promócióját. Az énekesnő hét hónapja nem adott koncertet.

    Az énekesnő meglepő módon nem szülőföldjét választotta a visszatérésre, hanem Angliát, ahol a londoni Roundhouse-ban fogja bemutatni új lemezét. Kreatív csapata, a Haus of Gaga a pletykák szerint fél millió fontot, vagyis 170 millió forintot tervez költeni a produkcióra, hogy az apró, csupán 3300 férőhelyes koncertterem a lehető legnagyobb élményt nyújthassa.

    Bár a Roundhouse meglehetősen aprócska hely, olyan nevek léptek fel eddig benne, mint a Rolling Stones, Jimi Hendrix és a Led Zeppelin – mindegyikőjük legendásnak számító koncertet adott a helyszínen.

    Az énekesnő februárban esett át csípőműtétjén, ami miatt nem csak turnéját kellett lemondania, de egészen eddig a tolószékét sem hagyhatta el.

    A nagy produkció előkészületeiről így beszélt az egyik bennfentes:

    “A camdeni fellépésre rengeteget fognak költeni és valószínűleg itt lesz először látható és hallható az új album. A Haus Of Gaga teljes titokban dolgozik a kosztümökön és a színpadon Párizsban. Gaga táncosai már ugyancsak próbálnak, de csak a közeli barátainak mesélt arról az új irányzatról, amibe bele akar vágni. Az album nagy állomása lesz az életének és Gaga egy teljesen új imidzst álmodott meg neki!”

    Nyereményjáték

    Bulvár

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    Sze. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon