MENÜ
  • Fűrésszel felezett exével

    A werringtoni elvált férfi nem bonyolította a dolgokat: minden vagyontárgyat "igazságosan" kettévágott, így közölve exfeleségével, hogy minden közös holmi felére igényt tart.

    Kevin Fiore nem csupán a szekrényeket és asztalokat, de a kanapét is megjelölte, majd középen elfűrészelte. Kicsit sem zavarja, hogy így már ő maga sem tudja használni a tárgyakat, de legalább volt feleségét is megfosztotta maradék értékeiktől.

    Kevin és Katrina 14 év együttélés után, három éve házasodott össze, de ahogy az gyakran megtörténik, a hivatalos papír csak tönkretette kapcsolatukat. Tavaly beadták a válókeresetet, s Kevin szó nélkül ki is költözött werringtoni otthonukból, de a vagyonelosztási per során igencsak eldurvult a helyzet. Mivel Katrina ragaszkodott a házhoz, s abból kivásárolni sem tudta a férjét, Kevin megelégelte a hercehurcát, és egy nap láncfűrésszel adott nyomatékot igényeinek.

    Még a fürdőszobai kádban és a csempéken is megjelölte, melyik felére tart igényt, majd összezúzta a konyhabútort és a gardróbot is. A feleség rongálásért feljelentette a férfit, de a bíróság nem volt túl szigorú, két év próbára bocsátotta Kevint.

    Nyereményjáték

    Bulvár

    Gerendai: „Látogatói csúcsot hozott a Lupa”

    Bulvár
    szept. 17., csütörtök

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    szept. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    szept. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon