MENÜ
  • Foci EB: Fratelli d’Italia…

    ...L'Italia s'é desta, Így szól az olasz himnusz első sora. De vajon tényleg felébredt Olaszország? Fohászok a kedvező spanyol-horvát végeredményért és mérkőzés az írekkel.

    Olaszországnak a mai mérkőzésen két dologra volt szüksége a továbbjutáshoz. Először is természetesen meg kellett verniük az íreket, illetve imádkozniuk sem ártott, hogy a spanyolok legyőzzék a párhuzamosan zajló mérkőzésen a horvátokat, vagy legalábbis ne 2-2 legyen a végeredmény. Cesare Prandelli csapata számára tehát ilyen előzmények, illetve a 2004-es, hasonló helyzetben megtörtént kiesés rossz emléke nehezítette a mai mérkőzést.

    Ironikus módon már rögtön a meccs elején egy ír támadást láthattunk, méghozzá Kevin Doyle-nak köszönhetően, akit aztán Chiellini blokkolt a tizenhatosnál. Ezután aztán az előzetes várakozásoknak megfelelően az olaszok vették át az irányítást, mely során szegény Doyle is megsérült: Pirlo rúgását próbálta menteni, az olasz pedig véletlenül belerúgott.

    Annak ellenére, hogy többet birtokolták az olaszok a labdát a meccs első felében, szép ír beíveléseket is láthattunk, akiknek feltett szándéka volt lehetőleg győzelemmel búcsúzni az Európa Bajnokságtól, megörvendeztetve ezzel remek szurkolóikat. Nem hiába, az előző spanyol-ír mérkőzés során tanúsított magatartásuk, annak ellenére, hogy csapatuk esélytelenül játszott a világklasszis spanyolok ellen, nem csupán az ír válogatottat, de talán nem túlzás azt állítani, hogy minden sportot szerető embert örömmel és büszkeséggel töltött el.

    Mindezek ellenére a 36. percben Pirlo bal szöglete után Cassano lövése célba talált, ezzel pedig az olaszok egy lépéssel közelebb kerülhettek a továbbjutáshoz. 0-1

    Ezzel az eredménnyel vágtak neki a csapatok a második félidőnek, az olaszok pedig folytatták támadásaikat, Cassano majdnem duplázott is, de Dunne megállította a lövést, majd Di Natale sem tudott gólt lőni, így egyelőre maradt az egy gólos előny. Az olasz fölény a labdabirtoklásban is meglátszott, de az írek kitartóan szurkoltak csapatuknak, kissé feldobva az amúgy meglehetősen unalmas mérkőzést. Ráadásul az írek egy pillanatig sem adtak fel semmit, Andrews még Buffont is megviccelte, a kapusnak óriásit kellett védenie, hogy elkerüljék az egyenlítést. Hogy ne csak pozitívumokat említsünk, el kell mondani azt is, hogy pár perccel később Andews végül kiállíttatta magát, dühösen az öltözőbe vonult.

    Már szinte borítékolható volt a 0-1-es végeredmény, amikor Balotelli végül a 90. percben még egy gólt kiharcolt az olaszoknak, egy jobb oldali szögletet váltott sikeresen gólra. 0-2 Ezzel tulajdonképpen el is dőlt a mérkőzés, Olaszország fölényes játékkal, könnyedén aratott győzelmet az írek felett, ráadásul a spanyol-horvát mérkőzés eredménye is kedvezően alakult számukra: továbbjuthattak a negyeddöntőbe, ahol a D-csoport csoportelsőjével mérkőzhet meg.

    a kép forrása: telegraph.co.uk

    Nyereményjáték

    Bulvár

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    Sze. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon