MENÜ
  • Filmkritika: Shame – A szégyentelen

    Számos filmrajongó várta már Steve McQueen és Michael Fassbender újabb közös együttműködését, amelyről a kritikusok ódákat zengtek a filmfesztiválokon. Most végre hozzánk is megérkezett a Shame, ami nem egy tökéletes alkotás, mégis lebilincselő és hihetetlenül kegyetlen.

    Brandon (Michael Fassbender) harmincas, munkájában sikeres New York-i férfi, akinek kiüresedett életét a szexuális ösztönei irányítják. Napjait a munka mellett és alatt a szex és a maszturbáció tölti ki, illetve a vadászat a szexuális alanyokra. Egy napon azonban megszokott életritmusába bekavar a lakásába hirtelen beállító húga, Sissy (Carey Mulligan), akinek szeretetéhsége kibillenti hősünket, így megpróbál változtatni: megszabadul hatalmas pornógyűjteményétől, laptopjától, megpróbál randizni, ám a sikertelenség csak még extrémebb szexuális viszonyok felé hajszolja őt.

    Érdekes az eredeti cím, valahol nem is tudom biztosan eldönteni, hogy Brandon szégyelli-e igazán a függőségét, hiszen az arcán a szégyenérzet legkisebb jelét sem látjuk. Úgy gondolom, hogy nem a szégyenérzet a legjobb szó arra, amit főhősünk érez: sokkal inkább tehetetlenség, kétségbeesés, amiért nem tud változtatni szokásain, életén. Steve McQueen és Michael Fassbender párosa egyszer már sokkolta a közönséget a magát halálra éheztető IRA-terroristával a szintén rendkívül naturalista Éhségben. Második együttműködésük is hasonlóan provokatív: a rendező rögtön a kezdéskor arcunkba tolja Fassbender péniszét, ráadásul nem is egyszer, és akkor sem fordul el szemérmesen a kamera, amikor főhősünk épp pisil. A kamera sem érez szégyent, ahogy Brandon sem. Ezzel azonban McQueen felkészíti a nézőket, hogy mire is számítsanak a következő másfél órában.

    Mert bizony egymást követik azok a jelenetek, ahol hősünk egyesben, többesben, vágyaikat kielégítő, vagy éppen hivatásos nőkkel, sőt még egy férfival is szexel, vagy pornót néz, esetleg gépiesen maszturbál a zuhany alatt, vagy a munkahelyi mosdóban. A forgatókönyv így egy kissé unalmassá is válik valahol a film háromnegyede táján, egyre többen kezdenek el fészkelődni a moziban, míg végül mindenki meghökken a homoszexuális aktuson, majd ismét minden felpörög a metrós öngyilkosságot követően. McQueen három ponton is abbahagyhatná a filmjét: az esőben összeomló, zokogó Brandon a teljes reménytelenséget jelentené, a fürdőszobai jelenet kijózanító hatása felvethetné a változás lehetőségét, ám a végső jelenet, amivel keretessé válik a film, mindezek után kétségek között hagyja a nézőt, hogy hősünk vajon melyik utat is választja. Érdekes módon humorból is rengeteget kapunk, sokszor a legváratlanabb helyzetben.

    A film legnagyobb erőssége Fassbender játéka, ami szégyenszemre nem kapott az Akadémia idős, szemérmes tagjaitól Oscar-jelölést, viszont Velencében elnyerte a legjobb férfi alakítás díját. Lenyűgöző, amit Fassbender a szemével és az arcával ki tud fejezni: nem egy tipikus férfiszépség, mégis van benne valami, amitől elalélnak a nők. És ezt ebben a filmben ki is használja, hiszen az arcán kezdetben alig látunk bármiféle érzelmet, a szeme is csak akkor csillan fel, mikor prédára vadászik, és becserkészi következő áldozatát. Bizony vadászik, ez a tökéletes szó rá. Érdekes módon Brandonnak meg se kell szólalnia, semmilyen csajozós dumát nem kell bevetni ahhoz, hogy bármelyik lányt megkapja, pusztán a tekintetével képes elindítani egy heavy-pettinget.

    Mulligan tökéletes párost alkot vele, a pajkos, gyerekes, szeretetre éhes, mégis öngyilkosságra hajlamos testvérként. Nem ismerjük meg a múltjukat, csak halvány utalásokat kapunk arra, hogy miért is lehetnek ők „defektesek”. Végig ott van közöttük valamilyen izzás, és így folyamatosan ott motoszkál bennünk a gondolat, hogy vajon azért olyan ellenséges Brandon a testvérével, mert őt is kívánja, ő is izgalomba hozza, és azon drukkolunk, hogy egy Akváriumhoz hasonló eset itt ne történjen meg.

    McQueen képei gyönyörűen megkomponáltak, s egyben ugyanolyan hidegek, mint hősünk érzelmei. A zenei aláfestések is fájdalmasan sokatmondóak, mint például a Chictől az I Want Your Love, Blondie-tól pedig a Rapture. Az egyik legérdekesebb jelenet az, amikor Mulligan a New York, New Yorkot énekli. Ezt real time formátumban vették fel, Fasbender és szereplőtársa, James Badge Dale sem hallották korábban soha Mulligant énekelni. Mindhárom szereplő arcára külön kamerát szegeztek, és úgy vágták össze a reakcióikat. Mulligan arcában tökéletesen el lehet veszni a szám alatt, megbabonáz minket annak ellenére, hogy egyszer sem néz a kamerába, Fassbender pedig itt mutatja ki az első érzelmet a film során.

    McQueen talán egy kissé túl hatásvadász és mesterkélt, mégis a végeredmény varázslatos és megrázó is egyben. Alig várom a következő filmjét, ahol szerencsére ismét Fassbenderrel fog együtt dolgozni. Addig meg az szégyellje magát, aki kihagyja a Shame-t.

    Nyereményjáték

    Bulvár

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    Sze. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon