MENÜ
  • Filmkritika: Violeta – Köszönet az életnek

    Chile tisztelgése legendás énekesnőjének életműve előtt.

    Violeta Parra (Francisca Gavilán) a 20. század első felében élt énekesnő, dalszerző, népdalgyűjtő, képzőművész, Chile büszkesége. Az ő életét és munkásságát eleveníti fel a film, ahogyan egy tévéinterjú során visszaemlékszik gyerekkorára, szerelmére, családjára és karrierjére, miközben gyönyörű dalaiból is kapunk egy kis ízelítőt. Ahogy a filmben is elhangzik, míg da Vinci pályafutása a Louvre-ban végződött, addig Parráé ott kezdődött. A hazai és nemzetközi elismerés ellenére idősebb korában már egyre kevesebben voltak rá kíváncsiak, szerelme is elhagyta, ő pedig kétségbeesett lépésre szánta el magát hallgatóság híján.

    Andrés Wood filmjét indította Chile a tavalyi Oscar versenyben, illetve a Sundance-t is megjárták vele, ahonnan díjjal tértek haza. A film alapjául Violeta fiának, Ángelnek a könyve szolgál, így hiteles betekintést nyerhetünk Violeta igazi életébe, amely igencsak mozgalmasnak tekinthető, és cseppet sem hétköznapi. Például Parra elfogadott egy Lengyelországi fellépést, miközben kisbabája meghalt Chilében, ő pedig ezek után két évig haza sem tért, hanem Európát járta. Megismerkedett egy nála fiatalabb svájci zenésszel (állítása szerint ötmilliószor volt szerelmes), vele élt egy darabig Párizsban, ahol hímzéseivel és festményeivel egyszerűen besétált a Louvre igazgatójához, hogy tegyék ki a képeit.

    Violeta Parra olyasmi ikon lehet Chilének, mint amilyen Frida Kahlo Mexikónak. Fridáról pedig már készült egy csodálatos film, így itt volt az ideje, hogy a dél-amerikaiak is elkészítsék a sajátjukat. Violeta Parra sem volt egy egyszerű természet, és a film nem is próbálja leplezni ezt: a főhős személyiségének negatív oldalait ugyanúgy megmutatja, mint a művészi zsenialitását. Ezzel sokszor ellenszenvessé válik a főszereplő, mégis csodáljuk őt a tehetsége miatt. Az asszociációk, időbeli ugrások néha nehezen követhetőek, de ettől függetlenül a történet és a képei lebilincselőek. Az utolsó jelenet, ahol a sátron kívül várjuk, hogy eldurranjon a fegyver, rendkívül hatásos: érezzük mi fog történni, de nem látjuk, így amikor bekövetkezik, akaratlanul is összerezzenünk.

    Nem tudom pontosan, hogy a mozi, esetleg a kópia hibája volt-e, vagy szándékosan eredetileg is ilyen a film hangsávja, hogy a zene fontosságát hangsúlyozza, de a párbeszédek sokszor rendkívül halkak voltak, míg a zenék nagyobb hangerőt kaptak. Ez a dialógusoknál eleinte elég zavaró volt, viszont a dalok egyszerűen lenyűgözőek voltak. Amikor Violeta először áll ki a közönség elé és elkezd énekelni, beleborzongunk az előadásába és a dal szövegének szépségébe. A dalok nem eredetiben hallhatóak, hanem Francisca Gavilán énekli őket, aki remekül kelti életre a legendát, annak minden örömével és rengeteg fájdalmával.

    A Violeta – Köszönet az életnek egy gyönyörű tisztelgés Violeta Parra előtt, mely ugyanazt a célt képviseli, amire az énekesnő egész életében törekedett: hogy a chilei kultúrát és népdalokat minél több ember ismerje meg a világon.

    Nyereményjáték

    Bulvár

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    Sze. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon