MENÜ
  • Filmkritika: Ugye boldog vagy?

    A hipster melankólia felsőfoka.

    Susanne Heinrich első játékfilmjének főhőse, a melankolikus lány szállás nélkül marad, így egy műszőrme bundába burkolózva járja a nagyvárost, és tizenöt jelenetben jógastúdiótól kezdve buszmegállón át, idegen férfiak ágyában (és kádjában, valamint konyhaasztalánál) fordul meg, miközben egykedvűen társalog alkalmi beszélgetőpartnereivel. Az Ugye boldog vagy? egy furcsa, posztmodern, nagybetűs művészfilm. A legtöbb szkeccsfilmhez hasonlóan itt sem egyenletes a színvonal, viszont Heinrich rögtön a két legerősebb jelenettel kezd. Az elsőben a melankolikus lány a ’90-es évek panelréme, a trópusi tengerpartot ábrázoló tapétás fal előtt állva beszél a kamerába. Kezdetben azt hisszük, hogy hozzánk intézi a szavait, csak később derül ki, hogy igazából egy férfihez. Mindeközben olyan önironikus megjegyzéseket tesz, mint hogy utálja a melankolikus lányokat, és ha egyszer valaki egy ilyen lányról készítene filmet, az nagyon unalmas lenne.

    A következő epizódban egy rendező utasításait követve egy másik lánnyal pózol a kamera előtt, majd felváltva mondanak fel egy monológot. Az első lány eközben a direktor kérésének megfelelően kéjesen vonaglik, majd ezzel szöges ellentétben a melankolikus lányt alakító Marie Rathscheck legerősebb jelentében visszafogott játékkal, de tökéletesen hangsúlyozva, iszonyatos erőt ad a szövegbe foglalt gondolatokhoz. Mondanom sem kell, hogy a rendező mégsem őt választja a szerepre. Sajnos az ezt követő szkeccsek már messze elmaradnak ezek színvonalától, holott szinte mindegyikben elhangzik egy rendkívül érdekes gondolat, vagy egy zseniális poén. Például amikor a melankolikus lány egy bárban ücsörög, megkérdezi tőle egy transzvesztita, hogy mire vár. A lány azt válaszolja, hogy a kapitalizmus bukására, mire a transzvesztita letelepszik mellé, hogy vele várja ki azt. Sziporkázó egysoros, ami aztán csattanó nélkül marad a jelent végén. Különösen idegesítőek azok a részek, ahol a lány idegen férfiakkal szexel, vagy meztelenkedik. Értjük mi, hogy neki már a szex és a testiség is teljesen érdektelen és egy fikarcnyi boldogságot sem hoz, de felesleges ezt hangsúlyozni a film felén keresztül.

    Amire viszont semmilyen panasz sem lehet, az látvány. Pákozdi Ágnes gyönyörű képein egy olyan rózsaszín és kék pasztellszínekben domináns világ jelenik meg, ami mintha Wes Anderson képzeletét vegyítené Berlin lepukkant menőségével. A film ráadásul egy izgalmasan animált zenei betétet is tartalmaz, ami az epizodikus történetekkel és a különleges vizualitással együtt azt sugallja, hogy Heinrich videóklip rendezőként szuper lenne. Sokszor ez a képi világ, egy-egy berendezési tárgy azonban sajnos sokkal érdekesebb, mint az elmesélt történet, ami gyakorlatilag igazán nincs is, a jeleneteket csak az unottan cigarettázó főhős köti össze.

    Az Ugye boldog vagy? egy cseppet sem hagyományos művészfilmes kísérlet gyönyörű látványvilággal, de többségében olyan jelenetekkel, amelyekben bizonyos pontokon feldobják a labdát magasra, de lecsapás helyett hagyják szépen lassan a földre esni. Valószínűleg a Manifesztumhoz hasonlóan ez a film is sokkal jobban működne egy múzeumban, ahol az egyes epizódokat külön vetítik, és a látogatók szabadon mozoghatnak közöttük. Én például az első két jelenetet többször is szívesen visszanéztem volna, míg néhány másiknál inkább tovább sétáltam volna.

    Ajánló

    Már készülhetünk a 2020-as Szabadság Szigetére

    Terry Crews véleménye a dezodorreklámokról

    Ilyen volt a 2019-es MTV EMA vörösszőnyege