MENÜ
  • Filmkritika: The Master

    Ha azt hiszitek, hogy idén Daniel Day-Lewis megérdemelten nyerte meg az Oscart, akkor nagyot tévedtek.

    Freddie (Joaquin Phoenix) a második világháború végeztével hazatér a japán frontról, de nem találja a helyét. Alkoholista és nem tudja kordában tartani az indulatait. Egy nap egy hajón ébred, ahol épp Lancaster „A Mester” Dodd (Philip Seymour Hoffman) lányának az esküvőjét tartják. A két férfi összebarátkozik, és a mester elhatározza, hogy megzabolázza és megmenti a helyét kereső Freddie-t. Persze ez nem olyan egyszerű, ha az egyik legfontosabb közös pont az életükben az alkohol.

    Paul Thomas Anderson A vérző olaj után ismét egy olyan férfiről forgatott, akivel nehéz szimpatizálni és azonosulni. A filmet megelőzték azok a találgatások, hogy vajon mennyire fog hasonlítani Dodd karaktere a szcientológiai egyház vezetőjére, L. Ron Hubbardra. Így a kritikusok tűkön ülve várták a Velencei Filmfesztiválon a bemutatót, és habár a film eltérő véleményeket váltott ki mindenkiből, garantáltan senkit sem hagyott szó nélkül. A történet ugyan lassan halad előre majdnem két és fél órán keresztül, de a színészi alakítások és a fényképezés mindezekért kárpótol minket. Gyönyörű a film képi világa, a beállítások, a díszletek, a kameraállások.

    Amikor Freddie egy sötét folyosóról egy ajtón keresztül a szabadba fut az őt üldöző ázsiaiak elől, ott a rendező, az operatőr és a vágó munkájának tökéletes harmóniája jelenik meg, egy lélegzetelállító filmes momentumot létrehozva. A film elején a vonósok szolgáltatta zene sokszor idegesítő, és még tovább feszíti a Freddie karakteréből adódó alapvetően feszült hangulatot, a második felében viszont szépen festi alá az eseményeket. Külön ki kell emelni azokat a momentumokat, ahol Philip Seymour Hoffman énekel, két igazán emlékezetes jelenetet is nyújtva ezzel.

    Philip Seymour Hoffman karaktere hátborzongató. Önmagát íróként, doktorként, atomfizikusként és elméleti filozófusként mutatja be, de mindenek felett embernek tartja magát. Azt állítja, hogy az általa kifejlesztett módszerrel az emberek képesek visszautazni korábbi életeikbe, sőt a leukémia egyes fajtáit is tudja így gyógyítani. Az emberek egy része elvakultan követi őt, míg ha bárki megkérdőjelezi a tanait, akkor hamar indulatossá válik, és kijön a sodrából. Miközben istent próbál játszani, ő maga rendkívül sebezhető, gyengéje az alkohol, és néha az is felmerül bennünk, hogy Jack iránt többet érez barátságnál és elhivatottságnál. Ijesztő, ahogyan az emberek körülrajongják őt, és ahogy pár gazdag, fanatikus követője hajóval szállíttatja őt és társaságát a városába, hogy aztán saját költségén láthassa vendégül a mesterét.

    Érdekes kontrasztban áll egymással Hoffman és a feleségét alakító Amy Adams, ezzel talán Dodd karaktere még visszataszítóbbá is válik egy kicsit. Amy Adams Hollywood számára az új Kate Winslet, aki fiatal kora ellenére már negyedik Oscar-jelölését gyűjtötte be,teljesen megérdemelten. Az angyali külső mögött ördögi manipulációs képesség rejtőzik, és rá kell ébrednünk az élet nagy igazságára, hogy a háttérből igazából mindent a nők irányítanak. Még ha néha egészen meglepő módszereket is alkalmaz, mint amikor kiveri a férje farkát, és közben ígérteti meg vele, hogy többet ne igyon. Majd érzéketlenül lemossa a kezéről a spermát, megtörli azt, és távozik a fürdőből. A pro és kontra vonal Dodd gyerekeinél is megjelennek, míg lánya (Ambyr Childers) elvakultan követi és csodálja apját, addig a fiát (Jesse Plemons) hidegen hagyják a prédikációi.

    A legzseniálisabb viszont Joaquin Phoenix, aki ha talán kedvesebben nyilatkozik az Akadémia tagjairól, és egy kevésbé kényes témával foglalkozó filmben nyújt hasonló alakítást, akkor idén ő vitte volna haza azt az Oscart, amit neki kellett volna megnyernie. Freddie karaktere rémisztő, de mégis sokszor szánni való. Nem tudjuk meg, hogy vajon a háború előtt is így viselkedett-e vagy csak az ott ért traumáktól vált ilyenné, de alkoholista apa, és elmegyógyintézetbe zárt anya gyerekeként nem is csodálkozhatunk kontrollálhatatlanságán. Freddie olyan mint egy jó magyar vidéki ember, bármiből tud alkoholt csinálni, és bármit megiszik, amiben van egy kis alkohol. Amikor a háború után Rorschach tesztnek vetik alá, ő minden képről puncikra és péniszekre asszociál. Phoenix hátborzongatóan kelti életre ezt a félőrült embert, és az arcjátékának köszönhetően néha mi is úgy érezzük, hogy egy kicsit ő maga is őrültté vált a szerep kedvéért. Abban a jelenetben, ahol börtönbe zárják, miközben dühöngve improvizált, véletlenül összetörte a cellában található wc-t. Ez talán mindent elmond arról, mennyire nem félt a saját határain is túllépni színészkedés közben.

    A The Master nem lett Paul Thomas Anderson legjobb filmje, nem fogadható be könnyen, és sok mindenkinek nem is fog tetszeni. A képi világa és a színészei alakítása viszont mind a 144 percében lebilincselőek.

    Nyereményjáték

    Bulvár

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    Sze. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon