MENÜ
  • Filmkritika: Testvérlövészek

    Jacques Audiard bejelentkezett Hollywoodba.

    A hírhedt bérgyilkos testvérpárost, Eli (John C. Reilly) és Charlie Sisterst (Joaquin Phoenix) azzal bízzák meg, hogy kapják el Hermann Kermit Warmot (Riz Ahmed), aki feltalált egy vegyületet, amivel egy rövid időre meg tudja világítani a víz mélyén rejlő aranyrögöket. A Sisters testvérek John Morrist (Jake Gyllenhaal) állítják Hermann nyomába, hogy tartóztassa fel az aranyásót San Franciscóban, amíg ők is odaérnek. Csakhogy időközben Morris összebarátkozik Warmmal.

    A legtöbb európai sztárrendező életében eljön a pillanat, amikor lehetőséget kap arra, hogy megrendezze az első angol nyelvű filmjét A-listás nemzetközi szereplőgárdával. A legtöbb esetben ez egy kompromisszumokkal teli szituáció, ahol a szerzői filmes rendezők kezeit megkötik. Audiard olyan filmekkel a háta mögött, mint a Halálos szívdobbanás, A próféta, Rozsda és csont, valamint az Arany Pálmát elnyerő Dheepan – Egy menekült története, mégsem jött ki rosszul ebből a helyzetből. A forgatókönyvön, mely Patrick DeWitt regényéből készült, és aminek a megfilmesítési jogaira már a megjelenése évében lecsapott John C. Reilly, Audiard ismét együtt dolgozhatott állandó alkotótársával, Thomas Bidegainnal. Így habár a végeredmény nem lett éppen egy tipikus Audiard film, Audiard-nak mégis egy iszonyatosan erős mezőnyben sikerült vele elnyernie a legjobb rendezés díját tavaly Velencében.

    Már rögtön a felütés magába szippant, ahogy Benoît Debie képein egy éjszakai rajtaütés során csupán az elsülő puskák nyújtanak egy kis világosságot egy rövid időre, pillanatnyi tájékozódási pontot adva a történésekhez. Ezt követően Audiard egy eddig teljesen ismeretlen oldalát mutatja meg: a humorát. A film első fele tele van sziporkázóan vicces jelenettel, amiket követően az Audiard-tól megszokott kendőzetlen brutalitás csak még húsbavágóbbá válik. De milyen sors is várhat a hőseinkre a kíméletlen vadnyugaton?

    Warm egy kommuna létrehozásáról álmodozik egy olyan környezetben, ahol az emberek bármikor képesek lennének lelőni egymást egy maroknyi aranyért. Morris egy váratlan helyzetben talál magának egy barátot, akivel a beszélgetéseik minden percét élvezi, és ezért kész változtatni az addigi életén. Eli is legszívesebben maga mögött hagyná már a fejvadász létet, ami szöges ellentétben áll a valódi természetével, ami kifinomultságra, civilizációra és nyugalomra vágyik. Vele ellentétben Charlie sokkal könnyebben mocskolja be a kezeit, de szinte minden este lerészegedik, valószínűleg azért, hogy könnyítsen a lelkiismeretén. Hiába érdemelnék meg mindannyian a megváltást, az csak néhányuknak adathat meg. Gyllenhaal és Ahmed között az Éjjeli féreg-hez hasonlóan remekül működik a kémia, ahogy Reilly és Phoenix között is kiváló az összhang. Reilly önzetlenül vállalta be a kevésbé látványos, de hozzá sokkal testhezállóbb Eli szerepét, és hagyta, hogy Phoenix ezúttal is sziporkázzon.

    Jacques Audiard európai rendezőként egy emblematikusan amerikai műfajban bizonyított, és egy sziporkázó humorú, mégis rendkívül kemény művel erősítette meg, hogy a western műfaja továbbra sem halott.

    Ajánló

    A Volt több, mint zenei fesztivál

    Ide költözik a VOLT Fesztivál 2019-ben

    Ilyen volt a 2019-es Life Ball