MENÜ
  • Filmkritika: Tejháború

    Az egyén küzdelme a tejhatalmú szövetkezettel szemben.

    Férje halálát követően Ingának (Arndís Hrönn Egilsdóttir) egyedül kell továbbvinnie a hitelekkel terhelt családi gazdaságot. A megyei tejszövetkezet felajánlja a segítségét, de hamarosan Inga számára is világossá válik, hogy milyen piszkos módszerekkel kényszeríti rá a szövetkezet Eyjólfur (Sigurður Sigurjónsson) vezetésével a gazdákat arra, hogy tőlük vegyék meg a termeléshez szükséges eszközöket, és nekik adják el a tejet, még akkor is, ha ez nem a legjobb üzlet számukra. Inga úgy dönt, hogy a nyilvánosság elé állva felveszi a harcot, hogy változtasson a szövetkezet monopolhelyzetén.

    Grímur Hákonarson Cannes-ban, az Un Certain Regard fődíját bezsebelő előző játékfilmjének középpontjába két csökönyös juhtenyésztő állított. Legújabb filmjében szinte csak az állatokat cserélte le, főhőse, Inga ugyanolyan makacs, mint a Kosok haragban álló testvérpárja. Őt mégsem igazán az állatai iránti szeretet hajtja: rég felhagyott volna már a gazdálkodással, ha a férje nem ragaszkodik hozzá. Számára sokkal inkább elvi kérdés, hogy felvegye a harcot a szövetkezettel, ami számos gazdát félemlített meg a megyében, hogy csak tőlük vásároljanak eszközöket, még ha azokat Reykjavíkból olcsóbban is szerezhetnék be. Valószínűleg a lelkiismeret-furdalását is szeretné csillapítani, hiszen ha a tudtán kívül is, de a férje a szövetkezet zsarolása miatt jelentett azokról a gazdákról, akik valamit máshonnan vásároltak. A férje éppen ezzel nem tudott elszámolni, és talán emiatt mégsem egyszerű baleset volt a halála.

    Inga egyetért azzal az elképzeléssel, hogy a gazdáknak össze kell fogniuk, de szerinte a szövetkezet vezetői már sokkal inkább a saját profitjukat tartják szem előtt a közösség érdekeit elfeledve. Ezért egy termelői szövetkezet létrehozásán kezd el dolgozni néhány gazdával, akik hozzá hasonlóan veszik a bátorságot, hogy a szövetkezet szankcióit megkockáztatva alakítsanak ki egy egészséges versenyhelyzetet. Hákonarson egy zárt közösséget mutat be ezúttal is a vidéki Izlandon, ahol a fiatalok többsége már a családi hagyományoknak hátat fordítva inkább a nagyvárosokba költözik a magasabb fizetések miatt. Eyjólfur szemében a reykjavíki multik az első számú ellenségek, melyekkel szemben az egyetlen lehetőség, ha a megye tagjai egységesen összefognak. Ebből a szempontból sokkal találóbb az angol cím, mely jól tükrözi, hogy egy egész megye tagjai állnak önszántukból, vagy félelemből Eyjólfur vezetésével azokkal szemben, akik megszegik a közösség íratlan szabályait, vagy nem gondolják úgy, hogy a fennálló rendszer a lehető legjobb.

    Hákonarson rögtön azzal indítja a filmjét, hogy Inga világra segít egy borjút, majd következik a gyász időszaka, amit Inga lázadása követ. A drámai kezdést követően tartogat néhány humoros jelenetet, melyekből igazából még sokkal többet is elbírt volna a film. A képzeletbeli izlandi Olivia Colman hasonmásverseny győztese, Arndís Hrönn Egilsdóttir remekel a szerepében, és rendkívül karizmatikus főszereplőként hordozza hátán a filmet, legyen szó akár drámai, akár viccesebb pillanatokról. A Kosok esetében kritizáltam a nyitott befejezést, itt azonban telitalált: egyszerre keserédes és felszabadító.

    Úgy tűnik, hogy Hákonarson képes egy következő szintre léptetni a saját munkáját, és a Tejháború a Kosok egy tökéletesített továbbgondolása lett.

    Ajánló

    Világsztárokat jelentett be a STRAND

    Íme a Balaton Sound aftermovie-ja

    Lenny Kravitz és Marshmello is jön a Voltra