MENÜ
  • Filmkritika: Szerelem

    Haneke Arany Pálmával jutalmazott alkotása egy idős házaspár közös életének utolsó, könnyűnek egyáltalán nem mondható szakaszát mutatja be szívszorító őszinteséggel.

    Georges (Jean-Louis Trintignant) és Anne (Emmanuelle Riva) két nyugdíjas zenetanár. Anne egyre furcsábban kezd viselkedni, néha csak mereven nézve ül, nem reagál a külvilágra, majd nem emlékszik vissza a kiesett időre. Kiderül, hogy meg kell operálni, a műtétet követően azonban fél oldalára lebénul. Otthon férje ápolja, de egy újabb stroke-ot követően egyre nehezebb feladattal kell megbirkóznia.

    Haneke rövid időn belül csatlakozott azon rendezők kicsiny elit csoportjába, akiknek kétszer is sikerült elnyerni a Cannes-i Filmfesztivál legrangosabb díját. Ezúttal az emberiség Hanekétől eltérően kevésbé romlott, a társadalomkritika is burkoltabban van elrejtve, a Szerelem mégse lett egy könnyen emészthető darab. A rendező legtöbb hőse antipatikus, ezúttal azonban nagyon is szerethetőek. Azzal viszont, hogy a film alatt végig összezár minket velük, és szinte sosem mozdulunk ki a lakás falai közül, és legtöbbször egy egy helyben álló kamerán keresztül figyeljük meg a házaspár utolsó napjait, Haneke igencsak próbára teszi a türelmünket.

    A szerelemről már számtalan film készült, az osztrák rendező mégis valami olyat mutat, amivel a mai világban egyre ritkábban találkozunk. A szerencsésebb gyerekek csak az iskolában szembesülnek azzal, hogy hány osztálytársuk él csonka családban. Georges és Anna állít nekünk példát arra, hogy talán mégiscsak létezik sírig tartó, örök szerelem. A két nyolcvan feletti főszereplő játéka varázslatos, különösen az, ahogy Riva egyre jobban leépül a szemünk láttára. Megrázó őt nézni, főleg ha a néző családjában is történt ehhez hasonló haláltusa.

    A zárt térben játszódó történetnek köszönhetően igazán közel kerülünk a szereplőkhöz. Így szívszorító azt látni, ahogy a lebénult Anne a zongoránál ül, mintha ő játszana, de hamarosan rá kell ébrednünk arra, hogy csak a lejátszóból szól a zene. Igazán intim az, ahogy Georges a mozgásban segíti feleségét, sokszor úgy érezzük, mintha a két test egy táncot járna, de sejthetjük már, hogy itt a lányt a halálba táncoltatják. Amikor Anne már elutasítja a táplálékot és a vizet is, és az elkeseredett és dühös Georges pofon vágja, akkor úgy érezzük, mintha az a mi arcunkon csattanna. A kést pedig akkor forgatja meg a szívünkben Haneke, amikor annak a közhelynek állít kegyetlen példát, hogy ha igazán szeretünk valakit, akkor tudnunk kell őt elengedni is. Persze ha a másik fél haldoklik, akkor ez a mondat teljesen új értelmet nyer.

    A film során végig kényelmetlenül feszengünk. Nem vagyok benne biztos, hogy az idei cannes-i seregszemlének valóban ez volt-e a legjobb filmje. Van azonban benne egy jelenet, ahol Georges egy filmről beszél, amit még fiatal korában látott. Már nem emlékszik rá, hogy miről is szólt, csak arra, hogy milyen érzéseket váltott ki belőle. Az biztos, hogy aki megnézi a Szerelmet, az még évek múlva is emlékezni fog arra a fájdalomra és szomorúságra, amit a moziteremben érzett.

    Nyereményjáték

    Bulvár

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    Sze. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon