MENÜ
  • Filmkritika: Sötét vizeken

    Mark Ruffalo a filmvásznon is kiáll fontos ügyek mellett.

    Rob Bilott (Mark Ruffalo) védőügyvéd, akit egy farmer, Wilbur Tennant (Bill Camp) keres fel, mert úgy gondolja, hogy a marhái tömeges pusztulásáért a DuPont cég felel, akik a szomszédos telken vásároltak egy lerakóhelyet. Bilott, akinek ügyvédi irodája a DuPonthoz hasonló nagyvállalatok védelmére specializálódott, eleinte nem akarja elvállalni az ügyet, de egy személyes látogatás Tennant parkersburgi farmján meggyőzi őt. Ekkor azonban még ő sem tudja, hogy ezzel egy több éves jogi harc veszi kezdetét, ami tönkreteheti a házasságát és a karrierjét.

    Mark Ruffalo mindig is szociálisan érzékeny volt, többek között többször is posztolt a magyar politikai helyzetről a Twitter oldalán. Ezúttal nemcsak magánemberként, vagy színészként állt ki egy fontos ügy mellett, mint ahogy azt tette a Spotlight – Egy nyomozás részletei esetében, hanem producerként is felkarolta Bilott történetét, akinek harcáról Nathaniel Rich írt egy tényfeltáró cikket a The New York Times-ban még 2016-ban. Ekkor már lassan húsz éve harcolt Bilott a kifogyhatatlan erőforrásokkal rendelkező DuPont céggel szemben. Bilott Dávidként küzd Góliát ellen, és Todd Haynes, olyan mesterművekkel a tarsolyában, mint a Távol a mennyországtól, vagy a Carol, lebilincselően dolgozza fel az oknyomozás részleteit. Eleinte nevetünk azon, ahogy a DuPont cég megtölt egy egész szobát akták halmával, hátha ezzel elriasztja Bilottot. Ahogy azonban Bilott rendszerezni kezdi a bizonyítékokat, fokozatosan arcunkra fagy a mosoly, mert világossá válik, hogy a DuPont vállalat évtizedeken keresztül tudatosan mérgezte közvetlenül egy kisváros teljes lakosságát és a saját dolgozóit, közvetve pedig egész Amerika és a világ lakosságát, hogy közben óriási mértékű profitra tegyen szert.

    Egy egészen megdöbbentő, igaz történet bontakozik ki tökéletes ritmusban a szemünk előtt, Ruffalo, Anne Hathaway, Bill Camp és társaik, pedig visszafogott, mégis hihetetlenül erőteljes előadásmóddal tolmácsolják mindezt. Haynes azonban kivételesen nem tesz tanúbizonyságot remek arányérzékéről, és habár felkínálkozik számára egy tökéletes lezárás a vizsgálatra váró parkersburgiek képsorával, ő mégis tovább folytatja a mesélést. Így perceken keresztül peregnek az évszámok, feliratok, és kevésbé érdekes jelenetek, amíg el nem jutunk napjainkig. Érthető a rendező szándéka, hogy érzékeltetni szeretné, hogy ez a szinte kilátástalan és emberfeletti küzdelem még a ma is tart, mégis így egy hosszú és felesleges üresjárattal rontja le az összhatást, amit igazából el lehetne intézni tizenöt perccel korábban egy kicsivel hosszabb felirat segítségével.

    Todd Haynes egy lebilincselő oknyomozást ismertet meg szélesebben körben kiváló színészek segítségével, egy hamarabbi befejezéssel azonban még mellbevágóbb lenne a filmélmény.

    Nyereményjáték

    Bulvár

    Pünkösdtől nyit a Plázs Siófok

    Bulvár
    máj. 26., kedd

    Nyit a Lupa Beach, Budapest tengerpartja

    Bulvár
    máj. 21., csütörtök

    Legyél önkéntes pótunoka!

    Bulvár
    ápr. 22., szerda

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    A hír, amit sosem akartunk volna megkapni

    Anyák napjára készül a STRAND Fesztivál

    Négy fal a nagyvilág