MENÜ
  • Filmkritika: Sajnáljuk, nem találtuk otthon

    Ken Loach újabb mesterműve egy a rendszer mókuskerekébe kerülő kisemberről.

    Ricky (Kris Hitchen) beszáll egy fuvarozó franchise-ba sofőrként. Úgy számol, hogy megfeszített munkatempóban heti hatszor tizenkét-tizennégy órákat dolgozva sikerül annyi pénzt félretennie, amiből a családjával végre egy saját házba költözhetnek az albérletükből néhány év múlva. Felesége, Abbie (Debbie Honeywood) szociális gondozónőként dolgozik, ahhoz azonban, hogy a férjének ne kelljen a fizetése nagy részét visszafizetnie a cégnek a furgon bérlésére, kénytelen eladni a kocsiját, így busszal kell eljutnia a város különböző pontjain élő pácienseihez, miközben a gyerekeit telefonon keresztül tudja csak nevelni. A fiatalabb és szorgalmas Lizával (Katie Proctor) könnyebb dolga van, de a kamasz fia, Seb (Rhys Stone) egyre többet lóg a suliból, és tanulás helyett inkább graffitizéssel tölti az idejét.

    Ken Loach, a brit munkásosztály kétszeres Arany Pálma-díjas szócsöve előző filmjében, az Én, Daniel Blake-ben egy olyan ember küzdelmét mutatta be a bürokráciával szemben, akit az orvosa eltilt a munkától, de ahhoz, hogy ebben az időszakban támogatást kapjon az államtól, folyamatosan állást kell keresnie, amit bizonyítékokkal kell alátámasztania. A helyszín ezúttal is Newcastle, Ricky-nek azonban nem a szociális támogatási rendszerrel kell megküzdenie, hanem a kizsákmányoló munkaerő-piaccal. Mindent megtesz azért, hogy a családjával egyről a kettőre jussanak, és végre egy saját házat vehessenek, ami egyszer már majdnem összejött nekik. Már a nyitó jelentben is világossá válik számunkra, hogy Ricky nem az év munkahelyére jelentkezett: az interjún a leendő főnöke közli vele, hogy náluk nincs munkaszerződés, ők nem felveszik, hanem Ricky társul hozzájuk, és a munkájáért kapott pénzt sem fizetésnek hívják. Vagyis nem mondja ki, de nincs se betegszabadság, se fizetett vakáció, se rugalmasság a munkaidőt illetően. Ricky csak akkor jut pénzhez, ha dolgozni tud, és ha erre valamilyen okból képtelen, akkor súlyos büntetéseket kell fizetnie, ha nem talál maga helyett beugróst. És ha ez nem lenne elég, akkor a kiszállítási határidőkre is állandóan oda kell figyelnie, mert a csomagjait és ezzel együtt a munkáját is folyamatosan nyomon követik, ráadásul a megrendelők sem panaszkodhatnak rá, mert az árt a franchise hírnevének.

    Ezzel Ricky egy őrült tempójú, stresszes, kizsákmányoló és kizsigerelő mókuskerékbe kerül. Eleinte jól teljesít, de pont akkor nem tud elég időt a családjával tölteni, amikor a fiának arra a legnagyobb szüksége lenne. Itt esélye sincs hamarabb elmenni a munkából, hogy ott legyen a megbeszélésen, amikor az igazgató behívja őt és Abbie-t, ahogy arra sincs lehetősége, hogy néhány fizetés nélküli szabadnapot kivegyen beugrós biztosítása nélkül, amíg a Sebnek otthonról kellene tanulnia a felfüggesztése alatt. Minden egyes alkalommal ökölbe szorul a kezünk, amikor Ricky valamilyen akadályba ütközik, vagy amikor egy újabb száz fontos büntetést szabnak ki rá önhibáján kívül. Hozzá hasonlóan Abbie is szinte erején felül teljesít, akinek amellett, hogy lelkileg is rendkívül megterhelő a munkája, a kocsija hiányában csak még több időt tölt utazással naponta. Abbie-nek korán reggel már a gondozottjait kell ébresztenie, mielőtt még Liza felkelne, és mire este hazaér, hogy hulla fáradtan még átnézze a lánya leckéjét, addigra Lizának ágyban lenne a helye. Se idejük, se erejük nincs már esténként a férjével az intimitásra, és a feszített munkatempó arra is hatással van, hogyan viselkednek otthon. Olyan dolgokra kerül sor, amikre korábban nem volt példa: egyre többet veszekednek, Ricky életében először kezet emel a fiára, Abbie összeomlik egy buszmegállóban, vagy épp tőle teljesen idegen módon káromkodások megállíthatatlan sora szakad fel belőle, amikor a férje főnökével beszél telefonon.

    Ricky és Abbie a munkájuknak kénytelenek szentelni a napjaik döntő hányadát, miközben azt hajtogatják magukban, hogy ezt a családjukért, egy közös otthonért teszik. Csakhogy így nem jut idejük se magukra, se egymásra, se a gyerekeikre, így néhány év múlva, amikor már lenne egy kis félretett pénzük, talán már nem is lesz meg ez a család, mert szinte észrevétlenül, de apránként megjelennek a repedések Turnerék egységén. Az ő példájukat látva pedig Seb is jogosan teszi fel a kérdést, hogy mi értelme tanulnia, ha aztán egy diplomával a zsebében neki is ugyanúgy kell majd güriznie, mint a szüleinek, miközben a diákhitel miatt már eleve jelentősen eladósodva kezd neki a felnőtt életnek. A számtalan megrendítő jelenet mellett azonban Loach felvillant néhány boldog, közös pillanatot is a család életéből: egy jól sikerült vacsorát, amikor Liza elpakolja a tévé előtt összebújva álomba zuhanó szülei elől a tányérokat, vagy amikor apa és lánya együtt töltenek egy napot a munkában, amiről természetesen később kiderül, hogy szabályellenes. Ezeknek fényében persze még súlyosabbá válnak a kevésbé szívderítő pillanatok, és habár Loach remek érzékkel nyitva hagyja a befejezést, mindannyian érezzük, hogy mi is lesz majd ennek a történetnek a vége.

    Loach több mint ötvenévnyi filmezés után, nyolcvanon túl sem mondott le arról, hogy emlékezetes módon újra ráirányítsa a figyelmet azokra, akik a társadalom perifériáján élnek, és hiába tesznek meg mindent azért, hogy változtassanak a helyzetükön, a rendszer hibái és embertelensége miatt képtelenek erre sok más sortárukhoz hasonlóan.

    Nyereményjáték

    Bulvár

    Ma nyit a Lupa Drive-in Autósmozi

    Bulvár
    jún. 4., csütörtök

    Pünkösdtől nyit a Plázs Siófok

    Bulvár
    máj. 26., kedd

    Nyit a Lupa Beach, Budapest tengerpartja

    Bulvár
    máj. 21., csütörtök

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    A hír, amit sosem akartunk volna megkapni

    Anyák napjára készül a STRAND Fesztivál

    Négy fal a nagyvilág