MENÜ
  • Filmkritika: Pompon klub

    Valósítsd meg az álmaidat cseppet sem átlagos nyugdíjasként.

    Martha (Diane Keaton) a kemoterápia helyett New York-i lakását és ingóságainak jelentős részét eladva egy luxus nyugdíjas otthonba költözik. Csakhogy eredeti tervével ellentétben cserfes szomszédja, Sheryl (Jacki Weaver) nem hagyja őt nyugodtan, a házába begubózva meghalni, mivel az otthon összes lakójának csatlakoznia kell egy klubhoz, vagy ha egyik rendelkezésükre álló opció sem nyeri el a tetszésüket, akkor alapíthatnak egy újat. Sheryl rábeszéli Marthát, hogy hozzanak létre egy pompon csapatot, így Marthának, aki édesanyja betegsége miatt fiatalkorában kénytelen volt abbahagyni a szurkolást, most végre életében először lehetősége nyílna nagyközönség előtt fellépni.

    A Pompon klub két ismert hollywoodi zsánert gyúr össze. Az egyik Diane Keatontől sem áll messze, melyben a nyugdíjas karakterek úgy döntenek, hogy kötögetés vagy sakkozás helyett bátran kiélvezik az utolsó éveiket, és megvalósítják azokat a terveiket, melyekre korábban a családjuk és munkájuk melletti elköteleződés miatt nem volt lehetőségük. Tavaly erre például egy igazán bájos és szívmelengető példát láthattunk a Táncterápiának köszönhetően. A másik a sportfilmek műfaja, melyekben egy teljesen különböző karakterekből összeverbuvált, esélytelen csapat egy kezdeti pofont követően elindul a nagy versenyen, ahol ha az összes ellenfelüket nem is sikerül legyőzniük, de a velük szemben támasztott előítéleteket és a saját határaikat is sikerül ledönteniük.

    A film ennek köszönhetően végig rendkívül kiszámítható marad, szükségszerűen szövődnek nagy barátságok, következik be egy hatalmas leégés, melynek ellenére mégis folytatják Martháék a felkészülést egy újabb megmérettetésre, ahol aztán a közönség állva tapsol a teljesítményüket látva. Néha már bántóan hülyének nézik a nézőt, ahogyan azt hangsúlyozzák, hogy mennyire is fontos Marthának a cheerleading: szinte minden holmijától megválik, a kevés dobozainak egyikéből viszont természetesen pont kikandikál az egykori egyenruhája, amikor pedig az édesanyja képét nézi, a másik oldalon az ő fiatalkori fotóját lehet látni ugyanabban a ruhában.

    Nyilván a dokumentumfilmek területéről érkező Zara Hayes készíthetett volna egy ennél fajsúlyosabb filmet is a tőle megszokott műfajban, és egyértelműen érezhető a hatása azoknak az interneten is elérhető interjúknak, melyekben idős hölgyek beszélnek arról, hogy hogyan is kötöttek ki egy pompon klubban és mit is jelent ez számukra, mégsem tudunk emiatt haragudni egy cseppet sem. Ez leginkább az elragadóan kedves szereplőgárdának köszönhető, akiknek már számos ikonikus női karaktert köszönhettünk (Annie Hall, Jackie Brown, a Cheers Carlája, vagy épp az Animal Kingdom matriarchája). Lehetetlen nem szurkolni nekik, miközben folyamatosan megmosolyogtatnak bennünket, és megmelengetik a szívünket. Egyedül a befejezés sikerült túl erőltetettre, teljesen felesleges volt a nagy fellépést követően bármit is mutatni még. Különösen igaz ez azokra az „amatőr” felvételekre, melyeken a világ különböző tájain élő emberek utánozzák Martha emlékezetesnek szánt, ám cseppet sem különleges táncmozdulatát.

    A Pompon klub egy igazi feel good movie, ami ha nem is lesz igazán emlékezetes, de másfél órán keresztül megnevettet és elérzékenyít, miközben kiváló színésznők emlékeztetnek arra, hogy soha sem késő semmit elkezdeni.

    Ajánló

    Martin Garrix legjobb barátja exkluzív interjút adott a Life-nak

    Indul a STRAND és a B my Lake! Íme a részletek

    Soha eddig nem látott attrakciók a Szigeten