MENÜ
  • Filmkritika: Parkoló

    Ha valaki beveszi azt a jól csengő reklámszöveget, hogy ez a magyar Drive, az magára vessen.

    Légiós (Lengyel Ferenc) az idegenlégiót maga mögött tudva egy üres belvárosi telken vezet egy szabadtéri parkolót. Egy napon begördül ide az 1968-as Ford Mustangjávál Imre (Szervét Tibor), a gazdag üzletember. Előre kifizeti az egy hónapos parkolási díjat, majd megkérdezi, hogy hová állhat be. Légiós azt válaszolja, hogy arra a helyre, amelyik hívogatja. Mikor Imre az egyetlen fedett területet szemeli ki féltve őrzött autójának, Légiós az útjába áll, hogy egyedül oda nem parkolhat. Imre elhatározza, hogy néhány héten belül mégis az övé lesz az a hely, és ennek eléréséhez bármilyen eszközt képest bevetni.

    parkoló3

    Többször is láthattuk már kisemberek elkeseredett harcát a nagyobb hatalommal szemben, legutóbb épp a zseniális Leviatánban. Nem is rossz az ötlet, hogy most egy megvesztegethetetlen főhőssel van dolga a negatív karakternek, aki azt próbálja meg bebizonyítani, hogy bárki megvásárolható egy bizonyos összegért. Kár, hogy ezen kívül csak egyetlen kreatív eleme van a forgatókönyvnek: az egyik szereplő a kotyogós kávéfőző fedelének lecsapódását Morse-jelek alapján próbálja dekódolni. A forgatókönyv legnagyobb hibája, hogy sokáig nem mutatja meg egyértelműen, hogy mi is okozza a konfliktus alapját: hogy Légiós miért nem engedi Imrét arra a helyre leparkolni, és hogy Imre miért ragaszkodik annyira ehhez a parkolóhoz. Logikusnak tűnik, hogy amellett, hogy csökönyös, valószínűleg ez a hely esik legközelebb a munkahelyéhez. Ennek a felfedését Miklauzic Bence feleslegesen nyújtja el, ahogy sportot űz abból is, hogy rendszeresen késleltetve ad magyarázatokat, melyeknek a legnagyobb része túl mesterkélt. Nevetségesnek tűnik az, hogy Imre és Légiós pont négy sörben fogadnak, és amikor ez a négy sör később jelentőssé válik, akkor elégedett csettintés helyett azt érezzük, hogy ez az egész erőltetetten lett összekapcsolva. Ezek után hiába jutunk el egy váratlan, okos befejezéshez, az összképen már az sem tud sokat segíteni. Felesleges volt ennyire komolyra venni az egészet, az alapszituációból egy fekete komédiát sokkal jobban ki lehetett volna hozni, ebben a műfajban az utóbbi időkben úgyis annyira jók vagyunk.

    parkoló2

    A dialógusok ezúttal sem túl erősek, és hiába tesz meg mindent Lengyel Ferenc és Pokorny Lia, néhány mondat még tőlük is iszonyúan kínosan hangzik. A szövegek ráadásul többször is sértőek: mikor az első ember szájából hangzik el, hogy pszichológushoz csak öngyilkos jelöltek és melegek járnak, akkor még elfogadjuk, hogy rendben van, ez még hozzátartozhat egy egyszerű apa karakteréhez. Amikor azonban másodszorra már az ügyvéd ejt el egy buzizós megjegyzést, arra már tényleg nincs semmi magyarázat. Szervét Tibor hiába remek színész, eltúlzott karakterében rendkívül idegenül mozog. Miklauzic valamilyen szinten ügyesen ragadja meg a kelet-európai szomorú valóságot a belváros közepén tátongó üres telekkel, és a mindenkit lefizető üzletemberrel. Másrészt azonban ő is ráerősít az itthon is ismerős, mindenki valakinek a valakije sztereotípiára a stáblistában felbukkanó számos azonos vezetéknévvel. Miklauzic Márton ugyan szépen játszik a nap első sugaraival, Miklauzic Simon szerepeltetése viszont hatalmas baklövés volt.

    Lengyel Ferenc egy szótlan főhős, de nem Ryan Gosling, és Miklauzic Bence sem Nicolas Winding Refn. Erős hangulatteremtés helyett itt inkább csak hihetetlen erőlködés érződik, hogy minden percben valami meglepőt és eredetit kapjunk. Sajnos ez ezúttal nem nagyon jött össze.

    Nyereményjáték

    Bulvár

    Gerendai: „Látogatói csúcsot hozott a Lupa”

    Bulvár
    szept. 17., csütörtök

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    szept. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    szept. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon