MENÜ
  • Filmkritika: Palackposta

    Ismét kinyílnak a dán döglött akták.

    Skóciánál egy palackba zárt segélykérő üzenetet sodor partra a tenger. A nehezen olvasható papírra vérrel írtak néhány sort még 1996-ban Dániában. Az ügy így a Q-ügyosztályra kerül, ahol Carl (Nikolaj Lie Kaas), Assad (Fares Fares) és Rose (Johanne Louise Schmidt) kiderítik, hogy két kisfiút raboltak el akkor, de az eltűnésüket a szülők nem jelentették. A testvérpár egyik tagját sikerül megtalálniuk, akitől minél több információt próbálnak megtudni az emberrablóról. Ez mindennél fontosabbá válik, amikor egy szemtanú két kisgyerek elrablásáról értesíti a rendőrséget, és minden jel arra utal, hogy a tettes ezúttal is ugyanaz a személy, Johannes (Pål Sverre Hagen). A kérdés csak az, hogy hol rejtőzik, és vajon sikerül-e még időben megtalálni.

    palackposta_01

    A Q-ügyosztály esetei közül már a harmadik adaptáció készült el a Nyomtalanul és a Fácángyilkosok után. A sorozat eddigi darabjai is tökéletes prototípusai voltak annak, hogy mitől is működnek olyan jól a skandináv krimik, és ez alól a Palackposta sem kivétel. A legújabb részhez a rendezői székbe Hans Petter Moland ült, és a rendezőváltásnak köszönhetően eggyel magasabb sebességbe kapcsolt a produkció, és a lassú (de egyúttal rendkívül érdekfeszítő) nyomozás egy száguldó vonaton lebonyolított váltságdíjátadással, egy izgalmas és véres kórházi hajszával, és egy feszes tempójú, párhuzamos vágású mentőakcióval egészül ki. A forgatókönyv ezúttal is remek, és habár most sem az a kérdés, hogy ki a gyilkos, mégis két órán keresztül a mozi székéhez bilincseli a nézőt a történet. Talán az egyetlen kifogásolható pont a hit kérdése, amit több helyen is boncolgat Nikolaj Arcel, mégsem meri magát igazán mélyen beleásni a témába, inkább csak tessék-lássék módon, bátortalanul érinti azt.

    palackposta_03

    A rendező és a forgatókönyvíró mellett ki kell emelni az operatőr, John Andreas Andersen munkáját is: a képek színvilága ezúttal is szemet gyönyörködtető. No persze nem szabad elfeledkezni a színészekről sem: Nikolaj Lie Kaas Carlként sosem volt még ennyire komor, Fares Faresnek pedig lehetősége nyílt arra, hogy egy kicsivel többet mutasson meg Assadból. Johanne Louise Schmidt továbbra is üde színfoltja a szereplőgárdának, akinek ezúttal jutott néhány drámai pillanat is. Pål Sverre Hagen főgonosza már az első perctől kezdve nyugtalanító, és a kisebb mellékszerepekben is szinte mindenki a maximumot nyújtja.

    A Q-ügyosztály újabb esetének adaptációja változatlanul magas színvonalúra sikeredett. Ha ezt továbbra is sikerül tartani, én jövőre ismét vevő leszek egy újabb nyomozásra.

    Ajánló

    Így ünnepelte a Road zenekar a 15. születésnapjukat

    Ezért tűnt el Sub Bass Monster – Interjú

    Ilyen volt az AWS énekesének esküvője