MENÜ
  • Filmkritika: Ne érints meg!

    Egy merész és provokatív Arany Medve-díjas nagyjátékfilmes debütálás.

    Adina Pintilie első nagyjátékfilmjével egészen meglepő módon győzött a tavalyi Berlinalén. Annak ellenére nyerte el a fesztivál legrangosabb díját, hogy a meztelenséget és szexet kendőzetlenül ábrázoló és rendkívül nehezen befogadható Ne érints meg! első vetítéséről rengetegen vonultak ki. A Ne érints meg! egy furcsa keveréke a dokumentumfilmnek és a fikciónak. A szereplők többsége a saját nevével szerepel, ami csak ráerősít arra, hogy még nehezebb eldönteni, hogy mi a valóság, és mi nem. Pintilie kamerája előtt három főhős szexuális élete bontakozik ki, miközben maga a rendező is rendszeresen megjelenik a képen kérdezőként, egy jelenetben még helyet is cserél a hősnőjével, és kamerája mögött más szereplők is felbukkannak.

    Laura (Laura Benson) ötvenes nő, aki nem tudja elviselni mások közelségét. A szexuális vágyait úgy éli meg, hogy másokat hív fel a lakására, hogy végezzenek önkielégítést a szeme láttára. Tomas (Tómas Lemarquis) tizenhárom éves korában elvesztette az összes testszőrzetét, amely a mai napig bizonytalansággal tölti el. Együtt jár érintésterápiára az izomsorvadásban szenvedő Christiannal (Christian Bayerlein), akinek Laurához és Tomashoz képest sokkal több bátorságra lenne szüksége a szex megéléséhez, mégis rendszeresen szeretkezik a párjával, és nem csupán a hálószobájuk négy fala között. Pintilie sajátos szexuális terápiájának már az első képsoraiban felvázolja, hogy egy cseppet sem lesz szemérmes. Kamerája egy meztelen férfi testét pásztázza végig szuperközeli felvételeken.

    Az első jelenetben még óvatosabb Pintilie, és Laura első vendége egy fiatal, izmos férfi prostituált, akit hosszasan mutat az önkielégítés előtt meztelenül, és az elélvezés pillanatában sem fordítja el a kameráját. A filmben később megjelenő csupasz testek többsége azonban eltér a megszokott szépségideáltól, Laura második escortja például már egy idősebb transzvesztita. Cseppet sem újdonság ennek a filmes ábrázolása, például Ulrich Seidl is előszeretettel és mesteri módon hozta kellemetlen helyzetbe a nézőket a Paradise: Love – Szerelmet a feketepiacról és A pince esetében idős, vagy elhízott emberek meztelen ábrázolásával. Pintilie talán csak annyival merészkedik tovább, hogy egy testi fogyatékost is megmutat szex közben, ezek a jelenetek azonban egy cseppet sem taszítóak, teljes természetességgel közelednek az emberi testhez.

    Amitől a film igazán nehezen befogadható, az a hagyományos narratíva hiánya, és a rögtönzött forgatókönyv. A rendkívül steril közegben beszélő interjúalanyok dialógusai sokszor túlburjánzóak, és nehezen kötik le a figyelmünket hosszú távon. Így néha óriási szükség van arra, hogy egy-egy hangosabb zenével, vagy a BDSM klub neon fényeivel kicsit jobban stimulálják az érzékszerveinket. Miközben Laura és Tomas egyre közelebb jutnak a saját testük és mások közelségének elfogadásához, a nézők semmivel sem tudnak hozzájuk közelebb kerülni, mert olyan, mintha egy steril kórházi szoba üvegablakán keresztül szemlélnénk őket.

    Érdekes, de mégis nagyon nehezen köti le a figyelmünket Adina Pintilie első nagyjátékfilmje, amelynek legnagyobb problémája talán éppen az, hogy egy moziba szánt filmmé fonta össze az egyes jeleneteket. Sokkal jobban működne ez az egész egy kiállítás keretei között, ahol az egyes beszélő fejek és a feldolgozási folyamatok külön képernyőkön lennének kivetítve, melyek között a látogatók szabadon mozoghatnak és válthatnak egyik jelenetről a másikra.

    Ajánló

    A világ legkövetettebb tinijeinek sikertitkai

    Magyarországról beszéltek a világ legkövetettebb sztártinijei a Kids’ Choice díjátadón

    Kezdődik a hatodik Nagy-Szín-Pad!