MENÜ
  • Filmkritika: Lore

    A Sorstalanság utolsó fejezetei egy árja lány szemszögéből.

    Lore (Saskia Rosendahl) szüleivel 1945 májusában egy vidéki házba menekül. Katona édesapja a kapitulációval háborús bűnössé válik, így először ő hagyja el a családot, majd náci édesanyja is önként feladja magát. A magára hagyott öt gyerek a Fekete-erdőből indul el Hamburgban élő nagymamához gyalog, kevéske pénzzel, papírok nélkül. Az út során szembesülniük kell a háború pusztításával, az emberek önző természetével és a holokauszt borzalmaival. Mindeközben még egy koncentrációs táborból frissen szabadult zsidó fiú, Thomas (Kai-Peter Malina) is melléjük szegődik útitársnak. Lorénak az út során meg kell változnia, le kell győznie a szülei és a propaganda által belé nevelt előítéleteket, és felnőtté kell válnia, hogy túlélje az utat testvéreivel.

    Cate Shortland ausztrál rendezőnő német koprodukcióban, német nyelven forgatta le legújabb filmjét, amely így Ausztrália Oscar nevezettje lehetett tavaly a legjobb idegen nyelvű film kategóriájában, emellett többek között a Titanic Filmfesztiválon is győzedelmeskedett. Nem lehetett egyszerű dolga, hiszen nem elég, hogy kényes, és számtalanszor feldolgozott témához nyúlt, egy olyan nyelven játszottak a kamerája előtt a színészek, amelyet ő maga nem beszél. Mégis sikerült egy teljesen új, érdekes szemszögből megközelítenie a német nép felelősségvállalását, a holokauszttal való szembenézést.

    A probléma viszont az, hogy ez a folyamat elég zavaros a tinédzser Lore szemein keresztül. Az egyik jelentben még mocskos zsidónak nevezi Thomast, arra figyelmezteti, hogy sosem érhet hozzá, majd nem sokkal később már ő maga rakja be Thomas kezeit a lábai közé. Saskia Rosendahl alakítása varázslatos, de az egyik csúcsjelenetében, ahol Thomasnak azért könyörög, hogy ne hagyja el őket, a forgatókönyv ismét elég zavarossá válik. Még csecsemő öccsét is felajánlja a fiúnak, majd ismét előtör belőle a rasszizmus, végül Thomas karjaiban zokogva omlik össze, hogy nem tudja kiverni a fejéből a táborokban lefotózott halottak képét. Ez a változékonyság, egyenetlenség pedig eléggé bosszantóvá válik, ahogy Lore és Thomas kapcsolata is végig érthetetlen, megfoghatatlan marad.

    A film tele van megdöbbentő jelenetekkel, ahogy a német polgárok szembenéznek a náci vezetők tetteivel, attól sokszor mi szégyelljük magunkat el. Az anya Hitler halála után depresszióba esik, és még a kisbabája etetésével sem törődik. Az özvegyasszony Hitler portréjára nézve azt mondja, hogy csalódást okoztak a Führernek, aki pedig annyira szerette a népét. Egy nő felháborodott azon, hogy kenyérért cserébe a koncentrációs táborokban készült képeket kellett órákon keresztül néznie, ez azonban mégsem volt rá semmilyen hatással. A vonaton utazók pedig arról beszélgetnek, hogy ezek a fotók mind hamisítványok, az amerikaiak csinálták, és színészek szerepelnek csak rajtuk.

    A nagymama leszidja az unokáját, amiért az mohón a kenyérért nyúl, és azt kérdezi tőle, hol tanulta ezt a modort. Ez talán az egészben a legdurvább, hogy a saját nagymamájuk sem tudja átérezni, hogy ezeknek a gyerekeknek min kellett keresztülmenniük, míg eljutottak hozzá. Válaszreakcióként Lore a szájába tömi az ételt, majd az asztalra borít egy pohár vizet, és az abrosz szélébe tartott tenyeréből issza azt meg. Ezután a szobájába megy, ahol széttöri a nagymama, és az édesanyja által féltve őrzött nippeket. Ugyan nem olyan hatásos ez a jelenet, mint a Dogville-ben, mégis ez menti meg a filmet, és ezt látva nyugszunk meg egy kissé, hogy nem mindenki hajlandó másokat hibáztatva, hitetlenkedve behunyni a szemét az elkövetett borzalmak után.

    A filmben a nemi erőszak, a gyilkosság, a züllés mind naturalisztikus ábrázolásmódba kerülnek. Hosszan, közeli képekben láthatjuk például egy megerőszakolt nő hulláját, akinek sebes testét hangyák lepték el. Az ehhez hasonló képeket Adam Arkapaw már-már idilli természetképekkel próbálja ellensúlyozni. Az a felvétel pedig, amikor éjszaka az erdei ösvényt megvilágítja a menekülő család kisteherautójának fényszórója, szinte már mesébe illő. A legnagyobb nyugalmat a számtalan borzalom közepette viszont Max Richter zenéje nyújtja a megsebzett lelkünknek.

    A Lore abból a szempontból zseniális alkotás, hogy egy teljesen új, friss, üde nézőpontból tudta megközelíteni a második világháborút. A megvalósítás viszont sokszor összezavar minket. Az azonban biztos, hogy emellett igazán felkavaróra is sikeredett.

    Nyereményjáték

    Bulvár

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    Sze. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon