MENÜ
  • Filmkritika: Lincoln

    Abraham Lincoln ezúttal nem vámpírokra vadászik, hanem rabszolgákat szabadít fel.

    Az amerikai polgárháború a vége felé közeledik 1865-ben, amikor az újraválasztott elnök legfontosabb célja, hogy elfogadtassa a kongresszussal a 13. alkotmánykiegészítést, amely a rabszolgaság eltörléséről szól. Lincolnak nem csupán a saját pártját kell ehhez teljes mértékben maga mögé állítania, hanem még húsz szavazatot is meg kell szereznie a demokratáktól. Célja eléréséhez mindent be is vet, és ezzel történelmet ír.

    A filmes díjszezon kezdetén mindenki biztosra vette azt, hogy Steven Spielberg Lincolnja tarolni fog, hiszen az egyik legelismertebb rendező az egyik legnagyobb amerikai elnökről készített filmet. Aztán hiába a rengeteg jelölés (12 Oscar, 7 Golden Globe, 10 BAFTA), a film eddig csak egy-két színészi díjat tudott bezsebelni a díjátadókon. A filmet látva most már mi is megértjük miért: hiába tartalmaz szinte minden Oscar favorit elemet, egyszerűen túl unalmas.

    Spielberg nem egy átfogó történelmi portrét készített Lincolnról, akinek így nem ismerjük meg a fiatalkorát, és politikai pályájának felemelkedését sem. Ő arra az egy hónapra koncentrál, amikor Lincoln emberei az idővel versenyt futva próbálták megszerezni a szavazatokat. Ez alatt az idő alatt azért Lincoln magánéletébe is bepillantást nyerünk, de ha így belecsöppenünk valakinek az életébe, akkor sok kérdés merül fel bennünk, hogy egyes dolgoknak mi lehetett az előzménye, és ezekre nem igazán kapunk választ. Bő egy hónap eseményeit két és fél órában elhúzni pedig büntetés. Lincoln anekdotái, és a politikai felek dialógusai közben a néző azon kapja magát, hogy már megint elkalandozott a figyelme, és ismét az óráját nézi azt számolgatva, hogy még mennyi van hátra. Ráadásul annyi politikus tűnik fel a színen, hogy nehéz fejben tartanunk azt, hogy ki melyik oldalon áll. A mindent eldöntő szavazás közben a rendező talán érzi is ezt, így Lincoln feleségének jegyzeteiből tudjuk követni, hogy még pontosan hány igen szavazatra is van szükség.

    Spielbergnek nem ez az első nagy lélegzetű eposza. Előző filmje, a Hadak útján is eléggé megosztotta a közönséget, számomra mégis sokkal élvezhetőbb volt. Janusz Kaminski is sokkal jobban ki tudott ott bontakozni csodálatos szabadtéri képeivel, miközben most ő is a négy fal közé szorult a kamerájával. A befejezés már túlbonyolított, a színházba induló Lincolnnal le kellett volna zárni az egész filmet. Ehelyett kaptunk még egy fegyverletételt, és egy jelenetet a halott Lincoln ágya körül. A legfontosabb részt, a Lincoln elleni merényletet egy nevetséges színházi előadással helyettesítették, ezzel lealacsonyítva a nézőket egy kisgyerek értelmi szintjére. Egy ilyen izgalom kihagyása százötven perc unalom után főbenjáró bűnnek számít.

    A filmet a színészi játékok mentik meg, és teszik élvezhetővé a szinte legendás alaptörténet mellett. Daniel Day-Lewis már készítheti is a köszönőbeszédét az Oscarra, hiszen hatalmas átalakuláson ment keresztül a szerep kedvéért. Nem tudom milyen lehetett a való életben Lincoln személyisége, de Day-Lewis annyira meggyőző és szimpatikus, hogy simán elhiszem neki, hogy az amerikai elnök akkoriban bárkivel elbeszélgetett, anekdotákat mesélt, majd bátorításképp hátba veregette a fiatalokat. A testtartása, a járása, mind-mind egy olyan embert sugallnak, akire hatalmas teher és rengeteg gond nehezedett. Habár a legtöbb sztori szerint ő volt az a színész, aki nem vetkőzött ki soha a szerepéből a forgatás során, a Golden Globe díjátadóján úgy tűnt a mogorva Tommy Lee Jones az, aki még mindig nem tudott megszabadulni a filmszerepétől. Kétség kívül számos remek pillanata van a színészóriásnak, számomra azonban mégsem volt annyira lenyűgöző az alakítása, de ez leginkább a karakteréből fakadt.

    A mellékszereplők közül Lee Pace, David Strathairn és James Spader brillírozik politikusként, míg a mindig kiváló Joseph Gordon-Levitt ezúttal meglepő módon nem tesz hozzá túl sokat a filmhez. Akit még mindenféleképp ki kell emelni, az Sally Field, aki szinte könyörgött Spielbergnek a first lady szerepéért, és végül meg is hálálta a rendező bizalmát. A kissé labilis elmeállapotú, mégis rendkívül okos és politikához is értő asszony személyében az egyik legizgalmasabb alakítás köthető az ő nevéhez, aki a legtöbb és leghevesebb érzelmet mutatja ki a film során.

    Ha van igazság a földön, akkor az Akadémia tagjainak be kell látniuk, hogy ez nem az a film, amelynek el kell nyernie a legjobb filmnek járó Oscart. Spielberg ezúttal túl nagyot akart alkotni, a végeredmény pedig túl sok, túl hosszú, és túl unalmas lett. Persze azért Daniel Day-Lewist látni kell Lincolnként is.

    Nyereményjáték

    Bulvár

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    Sze. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon