MENÜ
  • Filmkritika: Képszakadás

    A Másnaposok írói most egy huszonegyedik születésnapját ünneplő srácot itatnak le ájulásig.

    Jeff Chang (Justin Chon) végre eléri azt a kort, amikor legálisan ihat, és beléphet minden szórakozóhelyre. Két legjobb barátja a gimiből, Miller (Miles Teller) és Cassey (Skylar Austin) felkeresik rég nem látott haverjukat, hogy méltóképpen ünnepeljék meg a nagy napot. Az egyetlen probléma, hogy Jeff Changnek másnap egy nagyon fontos felvételi interjúja van az orvosi egyetemre. Eleinte ezért ódzkodik a bulizástól, apja is kifejezetten megtiltja neki, majd barátai unszolására mégis beleegyezik egy sörbe. Az egy sörből azonban töménytelen mennyiségű alkohol lesz, aminek következtében Jeff Chang melltartóban és egy a farkára ragasztott plüssjátékkal kezd el kóborolni, miközben barátai kétségbeesetten próbálják őt megtalálni.

    Úgy tudom elképzelni a Képszakadás megszületését, hogy a Másnaposok alkotói leültek egy kocsmában ötletelni, hogy miről is csinálják az új filmjüket. Mivel a Másnaposok nagyon bejött nekik, annak mintájára írtak egy második részt, majd a harmadik előtt úgy gondolták, hogy mégiscsak csinálniuk kellene valami mást is. De mivel már így is elég nagy pénzt szakítottak berúgós történetekből, ettől nem igazán akarhattak elszakadni, így megkeresték a legénybúcsún kívüli másik eseményt, amikor az ember legjobban lerészegedik. Ez Amerikában a bűvös huszonegyedik születésnap, a nagykorúvá válás pillanata. Megírták a történetet, és úgy döntöttek, hogy ezúttal meg is rendezik azt.

    A Képszakadás egy tipikus tinivígjáték, ahol szinte minden a bulizás és szex körül forog. Ebben az esetben kicsit több szól a bulizásról, így felfoghatjuk az Amerikai pite egy olyan változatának, ahol a cél nem a szüzesség elvesztése, hanem a minél nagyobb másnaposság elkerülése. Természetesen a gusztustalan humor itt sem hiányozhat, így például lassított felvételen „élvezhetünk” végig egy hányást. Azért akad pár jobb poén is, külön pacsi jár Joseph Gordon-Levitt említéséért.

    Amitől megpróbál más lenni ez a film, mint a többi tinivígjáték, az az, hogy próbál komoly témákat is felvetni. Hogy rossz dolog, ha az ember nem jár fősulira, de azért az se jó, ha az utolsó szabad szünetét már munkával tölti, fesztiválozás helyett. A legsúlyosabb problémafelvetés a teljesítménykényszer miatti öngyilkossági kísérlet, illetve hogy hogyan mondhat nemet egy gyerek szigorú apja akarata ellen, hogy végre maga irányíthassa az életét. Ezeknek a témáknak a felvetése egy okos dolog, de nem túl kidolgozott például az öngyilkossági kísérlet háttere, és túl komor is egy olyan filmben, ahol aztán a szereplők zoknival a farkukon sétálnak a városban.

    A Képszakadás megpróbál nem egy átlagos tinivígjátékká válni, de a skatulyából nem a legjobb irányba akar kitörni. A műfaj kedvelői szeretni fogják, de mások ne várjanak tőle nagy műfajújítást.

    Nyereményjáték

    Bulvár

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    Sze. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon