MENÜ
  • Filmkritika: Jojo Nyuszi

    Egy kisfiú története, akinek Adolf Hitler a képzeletbeli legjobb barátja.

    Jojo (Roman Griffin Davis) egy átlagos tízéves a háborúban álló Németországban, akinek a képzeletbeli legjobb barátja Hitler (Taika Waititi). A fiú felnőve a Führer testőrségébe szeretne bekerülni, csakhogy egy náci gyerektáborban megsérül a gránáthajítás gyakorlása közben. Otthon lábadozva egy szörnyű titkot fedez fel: édesanyja, Rosie (Scarlett Johansson) egy Elsa nevű zsidó lányt (Thomasin McKenzie) bújtat a lakásukban.

    Taika Waititi a zseniális humorú Hétköznapi vámpírokkal robbant be a köztudatba, majd egy kritikailag sikeres marveles kitérő után a Vademberek hajszájához hasonlóan ismét egy olyan filmet készített, melyben egy kisfiú és egy felnőtt férfi elsőre teljesen össze nem illő párosa kerül a középpontba. Christine Leunens Cellába zárva című regénye szolgált kiindulópontként a forgatókönyvhöz, melyet a Waititi saját elborult és eredeti ízlésének megfelelően adaptált, és amiért nagyon megérdemelné, hogy díjra is váltsa az Oscar-jelölést. Jojo édesanyjával egyedül él, a fronton harcoló édesapjáról már régóta nem kaptak hírt. A nagyobb fiúk azzal piszkálják, hogy dezertált, de lehet, hogy már nem is él. Nem csoda, hogy a kisfiú tartozni szeretne valahova és szüksége van egy apafigurára, ezért a példaképét, Hitlert választja a legjobb barátjának. Nem volt ezzel akkoriban valószínűleg egyedül, ennek megfelelően Waititi nyitánya zseniális: az I Want to Hold Your Hand német nyelvű verziójára összevágott montázson a német fiatalok ugyanolyan őrülten rajongtak a Führerért, mint két évtizeddel később brit társaik a The Beatles-ért.

    Mivel egy kisfiú képzeletében jelenik meg Hitler, nem is tűnik eleinte igazán ellenszenvesnek. Egy barátságos, kissé különc figura, aki mindig megjelenik, ha Jojónak segítségre, vagy tanácsra van szüksége. Na jó, azért amikor Jojo megkérdezi tőle, hogy mégis mit csináljon azután, hogy rálelt a náluk bujkáló Elsára, az első ötlete az, hogy gyújtsa fel a házukat, és fogja Churchillre. Ezt leszámítva viszont alapvetően tényleg sokáig egy olyan barát, akire Jojo számíthat, így például neki köszönhetően teljesen új értelmet nyer Jojo gúnyneve is, amit a táborban ragasztanak rá a társai. Később azonban Jojo figyelme egyre inkább Elsára terelődik, akitől a fiú egy könyvhöz szeretne több információt megtudni a zsidókról, csakhogy az együtt töltött idő során beleszeret a lányba.

    Waititi humora szokás szerint egészen frenetikus, tele olyan sziporkázó ötletekkel, mint hogy hogyan is Heil Hitlerezik a Führer. Jó látni, hogy két Thor film között továbbra is igyekszik a saját eredeti ötleteit megvalósítani. A Jojo Nyuszi hangneme azonban egy ponton átfordul. A váltás zseniális, nem tolja a képünkbe a tragédiát, de hirtelen töri össze a szívünket. Ezután is kapunk ugyan néhány vicces beszólást, de a film alapvetően sötétebbé és szomorúbbá válik, ami egy kicsit csalódást jelenthet azoknak, aki a trailert látva elejétől a végéig egy sziporkázó vígjátékra számítanak. Waititi Wes Andersonhoz hasonlóan az egyik legegyedibb rendező-forgatókönyvíró, és vizualitását tekintve ez a film leginkább a Holdfény királyságot idézi meg, élénk színeket és csupa szépséget csempész a nagy világégés közepette egy olyan kisvárosba, ami sokáig viszonylag keveset érzékel a háború borzalmaiból.

    Waititi egy egészen elképesztő szereplőgárdát verbuvált össze. Julian Dennisonhoz hasonlóan nagy kapukat nyithat meg a rendkívül tehetséges Roman Griffin Davis előtt, de Archie Yates is óriási felfedezésnek számít Jojo sziporkázó második legjobb barátjaként. Scarlett Johanssonnak remekül állnak az anyaszerepek, és egy éven belül a Házassági történet mellett még egy lehengerlő erejű alakítást tett le az asztalra. A filmben ő képviseli a józan észt, a háborúellenességet. Hatalmas kockázatot vállal azzal, hogy egy zsidó lányt bújtat az otthonában, akinek a javára a saját vacsorájáról mond le, és mások figyelmét is megpróbálja felhívni a háború értelmetlenségére, miközben a lányát gyászolja, azon aggódik, hogy vajon milyen hatással lesznek a náci eszmék a kisfiára, és a férje után hagyott űrt is igyekszik betölteni a fia életében. A film egyik legerősebb jelenete, amikor felváltva adja önmagát és játssza el a férjét Jojo előtt. Ebben az esetben is teljesen jogosan megérdemelt az Oscar-jelölés. A további mellékszereplők közül Sam Rockwell szintén lubickol a háborúból kiábrándult és mellőzött katonaként, aki a náci Németországban csak az utolsó, teljesen reménytelen pillanatban lehet végre önmaga, valamint Stephen Merchant is kiváló Gestapo ügynökként, és Waititi Hitlerje is telitalálat.

    Waititi elborult ötletéről elsőre szinte elképzelhetetlen, hogy működőképes, de a fergeteges humorú és rendkívül tehetséges író-rendező könnyen meglehet, hogy ebből már januárban az év legjobb filmjét hozta ki.

    Ajánló

    Sziget: itt az első nyolcvan fellépő

    Magyarországra látogat Flo Rida

    Újabb külföldi sztárokat jelentett be a Sound