MENÜ
  • Filmkritika: Három óriásplakát Ebbing határában

    Az írott szó ereje egy dühvel és elkeseredettséggel teli kisvárosban.

    Mildred (Frances McDormand) lányát egy autóút mellett megerőszakolták, meggyilkolták, majd felgyújtották a holttestét. A nő a tett helyszínén kibérel három régóta használaton kívüli hirdetőfelületet, és az azokra kiragasztott óriásplakátokon kéri számon a helyi rendőrfőnökön, Willoughby-n (Woody Harrelson), hogy hogyan lehet az, hogy még hónapok elteltével sem találták meg a tettest. Willoughby a városka nagy tiszteletben álló polgára, aki rákos beteg, így a helyi lakosok, különösen Willoughby egyik beosztottja, Dixon (Sam Rockwell), egy emberként fordulnak Mildred ellen.

    Martin McDonagh le sem tagadhatná, hogy amellett, hogy kiváló rendező, ő elsősorban zseniális drámaíró. A szavak erejébe vetett hit jelenik meg ebben a filmben: hogyan érhető el néhány mondat segítségével az, hogy egy egész kisváros élete felbolyduljon annak ellenére, hogy lakosai főként olyan egyszerű, kevésbé iskolázott emberek, akiknek a kiábrándultsága jelentősen hozzájárult Trump győzelméhez. A megrázó állítás és a felelősségre vonó kérdés mellett fontos szerephez jutnak még az egyik szereplő búcsúlevelében leírtak is. Ennek köszönhetően indul el Dixon egy bámulatos jellemfejlődésen, a Mildredhez intézett levél pedig felvázol egy megoldási lehetőséget, amit aztán McDonagh hihetetlenül okosan használ fel, hogy bevigye nekünk az egyik legerősebb gyomrost (amikből bőven kijut a film során). McDonagh erősségei a remekbe szabott párbeszédek, amik egyszerre hordoznak súlyos mondanivalót, jó néhány káromkodást és poént is.

    A háttérben húzódó drámát, elkeseredettséget és kilátástalanságot remekül sikerül oldani egy kicsit a humor segítségével. Az egyik jelenetben például Mildredet a falhoz szorítja a volt férje, mire a fiuk mögé lép, és egy konyhakést szegez az apja torkához. Ekkor állít be a volt férj fiatal, új barátnője, aki a mosdót szeretné használni, de a dulakodást látva kijelenti, hogy inkább visszamegy a kocsiba, mert látja, hogy épp nem alkalmas a dolog. Számtalanszor sírnánk bizonyos szituációkon, mégis nevetnünk kell. És ez nagyon jót tesz az egész a filmnek, mert még így is rendkívül megterhelő az, amivel a főhőseinknek szembe kell nézniük, így például teljesen felesleges volt bemutatni Mildred és a lánya között korábban lezajló vitát. Talán ez az egyetlen aprócska negatívuma a forgatókönyvnek, ami egy váratlan fordulat után egy zseniális, nyitott befejezéssel és két ellenség váratlan szövetségével zárulva ad nekünk egy kis reményt arra, hogy talán a bosszúvágy sem tart örökké, hogy újabb erőszakot és fájdalmat szüljön.

    Frances McDormand egészen elképesztő alakítást nyújt a mindenre elszánt, eltökélt és hihetetlenül erős anyaként, akinek azért néha meg-megcsillan a sebezhető oldala is. Ilyen az egyik csúcsjelenete, ahol Mildred pergő verbális szópárbajt folytat Willoughby-vel, amikor a rendőrfőnök hirtelen vért köhög az arcába és a kemény maszk egyik pillanatról a másikra hull le róla, és előtörik belőle, az ösztönös, féltő anya. Kétség nem fér ahhoz, hogy neki és Sam Rockwellnek is meg kell kapnia az Ocsart. Rockwell Dixonja egy hihetetlen utat jár be, aki eleinte rendkívül ellenszenves rasszizmusa és agresszivitása miatt, de hirtelen esendővé válik, amikor bepillantást nyerünk abba, hogy milyen anyával is osztja meg a kanapéját, és egy bámulatos jellemfejlődésen megy keresztül, aminek köszönhetően minden hibája ellenére szinte hőssé válik a szemünkben.

    Mellettük ki kell még emelni az igazi white trash-t megtestesítő John Hawkes-t, valamint Lucas Hedges-t is, aki a tavalyi Oscar-jelölt játéka után ismét zseniális teljesítményt nyújt anyja nyugodt, csendes ellenpontjaként. Még Mildred sem igazán tud arra mit reagálni, amikor a fia kimondja, hogy ezek a plakátok minden nap szembesítik őt iskolából hazajövet azokkal a részletekkel, amiket nem akart megtudni a testvére haláláról, és ami miatt a gyász feldolgozása is ellehetetlenedik számára.

    A Három óriásplakát Ebbing határában egy iszonyatosan erős és megterhelő film, tele fantasztikus alakításokkal és zseniális poénokkal, amik megpróbálják ugyan enyhíteni a történet drámaiságát, de az így is fájdalmas sebeket hagy majd a lelkünkben.

    Ajánló

    Martin Garrix legjobb barátja exkluzív interjút adott a Life-nak

    Indul a STRAND és a B my Lake! Íme a részletek

    Soha eddig nem látott attrakciók a Szigeten