MENÜ
  • Filmkritika: Fifti-fifti

    Jonathan Levine és Will Reiser összehozták az év legjobb dramedyjét, amelyen egyszerre küszködik az ember a rekeszizomgörccsel és a könnyei visszatartásával.

    Adam (Joseph Gordon Levitt) egy átlagos huszonhét éves srác: van egy kevesek által értékelt munkája a rádiónál, egy csinos barátnője (Bryce Dallas Howard), egy nagyon jó barátja (Seth Rogen) és egy túlzottan rátelepedő anyukája (Anjelica Huston). Nem iszik, nem dohányzik  és újrahasznosít. Egy nap azonban hátfájása miatt elvégeztet pár vizsgálatot, melyek során kiderül, hogy egy ritka rákbetegség támadta meg, az esélye a túlélésre pedig ötven százalék. Hogy fel tudja dolgozni ezt a traumát, kap egy pszichiátert, aki azonban nem egy hatvanöt éves nagypapakardigános tapasztalt agykurkász, hanem egy pályakezdő fiatal lány (Anna Kendrick), aki épp a doktori disszertációjához gyűjt anyagot. Főhősünk az ő segítségükkel próbálja túlélni és legyőzni a gyilkos kórt.

    A Fifti-fifti már be is gyűjtött két Golden Globe jelölést a legjobb komédia vagy musicalnek, illetve  férfi főszereplő kategóriájában. Az elismerés pedig egyáltalán nem alaptalan, tényleg zseniális filmet hoztak össze a készítők. A dolog pikantériája, hogy a film megtörtént eseményeket dolgoz fel, méghozzá pont a forgatókönyv írójának, Will Reisernek betegsége volt az inspiráció. Ő is küzdött a rák ellen, és mellette is állt egy jó barát, aki történetesen pont Seth Rogan volt. A filmet így akár tekinthetjük egy utóterápiának is, de mindenképp egy hiteles történetnek. És talán ezért is merünk annyit nevetni.

    A film egy kicsit olyan, mintha fognánk az (500) nap nyár romantikus hangulatát, báját, humorát és főszereplőjét, és összekevernénk ezeket az Ádám almáinak groteszk poénjaival, ahol tudjuk, hogy nem szabadna azon nevetnünk, amikor az apuka ráordít a tolókocsis nyomorék fiára, hogy menjen a szobájába, de mégis muszáj hangosan röhögnünk. Itt is kényes a téma, szívbemarkoló a jelenet, amikor Adam leborotválja a haját, vagy épp egy halott mellett sétál el az első kemója után, Reiser azonban gondoskodott róla, hogy egy percre se feszengjünk kényelmetlenül a székünkben. A film humora remek, minden poén nagyot üt, miközben végig sikerül a dráma és a komédia határán ügyesen lavírozni.

    A remek forgatókönyv és rendezés mellett pedig a színészek játéka is parádés: Levitt szokás szerint imádnivaló lúzer, de a drámai vonalat is remekül képes megjeleníteni. Nem látszódik rajta egyáltalán, hogy csupán a forgatás előtt egy héttel vette át a szerepet James McCavoytól. Rogennek alapvetően nem lehetett nehéz dolga, hiszen gyakorlatilag önmagát játssza, Levitt-tel pedig remek párost alkotnak. A női szakasz sem marad le tőlük sokkal: Howard akárcsak A segítségben, most is elragadó, annak ellenére, hogy gyakorlatilag most sem egy pozitív figura. Kendrick is tökéletes a pályakezdő doki szerepében, aki igyekszik nem a világ legrosszabb terapeutájának lenni. Huston arca már ijesztőbb, mint anno az Addams Familyben, azonban a fiára túlzottan rátelepedő anyaként ezt kis idő után már észre sem vesszük.

    Az egyetlen negatívum, amit a filmmel kapcsolatban megemlíthetünk, az a cím. Nem értem miért kellett így magyarosítani…

    Ha két bejgli között már unjuk a Reszkessetek betörők! aktuális epizódját a tv-ben, akkor irány a mozi, mert így év végére befutott az idei legjobb vígjáték!

    Ajánló

    A világ legkövetettebb tinijeinek sikertitkai

    Magyarországról beszéltek a világ legkövetettebb sztártinijei a Kids’ Choice díjátadón

    Kezdődik a hatodik Nagy-Szín-Pad!