MENÜ
  • Filmkritika: Éjszakai ragadozók

    Tom Ford ismét megvillantotta egyedi látásmódját.

    Susan (Amy Adams) sikeres galériatulajdonos, akinek élete mégis egyre kiüresedettebbé válik jóképű férje, Hutton (Armie Hammer) mellett. Mielőtt Hutton egy újabb hétvégére utazna New Yorkba üzleti útra, Susan egy csomagot kap a volt férjétől, Edwardtól (Jake Gyllenhaal). A küldemény a férfi hamarosan megjelenő regényét, az Éjszakai ragadozókat rejti, amit Edward Susannek ajánlott, és kíváncsian várja róla a véleményét. Susan így a meghiúsult hétvégi program helyett elkezdi olvasni a brutális regényt, melynek főhőse Edward képében jelenik meg a szemei előtt.

    ejszakai1

    Tom Ford sikeres divattervezőként próbálta ki magát a forgatókönyvírásban és rendezésben, és ugyan szinte senki sem hitt benne első próbálkozásakor, amit saját magának kellett finanszíroznia, a csodálatosan sikerült Egy egyedülálló férfi mégis hatalmas kritikai sikert könyvelhetett el. Ford hibátlan ízlését árasztotta a film minden egyes képkockája, ennek tükrében pedig teljesen váratlan az, ahogyan második rendezését elkezdi, amivel hét éve váratta már a közönséget. Az Éjszakai ragadozók főcíme alatt ugyanis meztelen, túlsúlyos nők táncolnak a kamera előtt, amit elsőre nem is tudunk hova tenni. Később kiderül, hogy ez a Susan legújabb kiállításához tartozó vizuális anyag, egy olyan művészi produktum, melynek világa látszólag nem is állhatna távolabb Tom Ford kifutóitól. A történet három síkban jelenik meg előttünk: az egyikben Susan magánéletébe nyerünk bepillantást, a másikban a könyv oldalai elevenednek meg, míg a harmadikban Susan és Edward kapcsolatának kezdetét és végét láthatjuk.

    4100_d028_04457_r2

    A jelenkori sík ábrázolása nem is lehetne fordosabb: gyönyörű emberek, fantasztikus ruhakölteményekben, lenyűgöző belső terekben. A képi világ ezúttal is szemkápráztató, szinte hipnotikus, ami úgy tűnik Ford sajátos védjegye lesz. Ismét okosan játszik a színekkel, és Seamus McGarvey operatőri munkája ezúttal is csodálatos. Mindez Abel Korzeniowski dallamaival együtt valami egészen megbabonázóvá válik. Iszonyú erős a filmbe ágyazott thriller, ami a könyv cselekménye. Tony, akit Susan olyannak képzel el, mint Edward, a lányával és feleségével autózik éjszaka egy kietlen texasi úton, amikor három rosszarcú alak leszorítja őket az útról. Tonyék defektet kapnak, így nincs esélyük a menekülésre. A srácok Ray vezetésével ragaszkodnak ahhoz, hogy a kerékcsere után menjenek be velük a rendőrségre, hogy jegyzőkönyvet készítsenek az ütközésről. Tony lányát és feleségét a saját kocsijukba ültetik, míg Ray egyik társa, Lou Tonyt navigálja. A férfi azonban szem elől veszíti az előttük haladó autót, és Lou magára hagyja őt a sivatagban. Innentől veszi kezdetét egy bosszútörténet a McCarthyt megidéző vidéken egy rendőr, Bobby Andes segítségével.

    ejszakai2

    Ez a szál egészen lebilincselő és megrázó, melynek néhány pontján visszacsöppenünk Susan világába, aki a nézőkkel együtt rezzen össze, és egy kicsit félre is teszi a könyvet. Fordnak sikerül valamilyen elképesztő módon szépséget csempésznie még a legbrutálisabb jelenetekbe is, mint amilyen például a holttestekkel teli kanapé ábrázolása. Susan életében, a kiüresedett luxusban is van valami megmagyarázhatatlanul nyugtalanító, és a film végén rádöbbenünk, hogy a lélektani drámának tekinthető szál ugyanúgy egy sajátos bosszútörténet, mint Tonyé. Az elkényeztetett, gazdag úrilánynak, aki képtelen arra, hogy művészként alkosson, Edward végre megmutatja, hogy bár Susan nem bízott benne, mégis képes volt megírni egy könyvet. A záró jelenet egy nem várt csattanót tartogat, amivel nemcsak az egyik főhős szívét törik össze, de a nézők lelkébe is alaposan beletipornak. Vannak persze apróbb hibái is a filmnek, például az, ahogyan Tony rájön, hogy Susan mit követett el ellene, teljesen megalapozatlan, és bármennyire is jó színész Adams és Gyllenhaal, nem tudnak igazán hitelesek lenni, ahogy a húsz évvel fiatalabb önmagukat hozzák.

    ejszakai3

    A szereplőgárda ezúttal is parádés. Gyllenhaal most is otthagyja a lelkének egy darabkáját a vásznon, Aaron Taylor-Johnson igazi pszichopata suttyóvá válik, és Karl Glusmannak is akadnak egészen hátborzongató pillanatai. A legerőteljesebb azonban Michael Shannon Bobby Andese, amivel majdnem megközelíti azt a felejthetetlen alakítást, amit A szabadság útjaiban nyújtott. Amy Adams egy kicsit hoppon maradt, ez a film egyértelműen a férfi kollégáinak kedvezett, de néhány apró mozdulattal és sóhajtással ő is kiválóan tudja árnyalni a karakterét. Mindenképp említésre méltó még Laura Linney is Susan édesanyjaként, akinek a film egyik legparádésabb párbeszédét köszönhetjük.

    Tom Ford legalább olyan pimaszul mutatott fityiszt a benne kételkedőknek, mint Edward. Ismét alkotott valamit, és nem is akárhogy: a végeredmény ezúttal is lenyűgöző. Ezt követően senki sem nézheti már őt le a filmvilágban.

    Nyereményjáték

    Bulvár

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    Sze. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon