MENÜ
  • Filmkritika: Csak a szél

    Fliegauf Bence legújabb filmjében igen kényes témához nyúlt, amivel Berlinből a Zsűri Nagydíjával tért haza.

    A 2008-as, 2009-es cigánygyilkosságokról filmet készíteni bátor és merész dolog, mivel a rendező végig borotvaélen táncol, hogy hiteles maradjon, de ne legyen túl didaktikus, érzelmes legyen, de ne túl érzelgős. Fliegauf titka, hogy nem próbál igazságot szolgáltatni, és nem kíváncsi az elítéltek felelősségre vonására sem, és habár egy megtörtént eseményből indul ki, történetének szereplője egy fiktív roma család, aminek egy napját kísérjük figyelemmel.

    Az anya (Toldi Katalin) két munkahelyen gürizik, korán kel, és kisbusszal viszik szemetet szedni, délután pedig az iskolában takarít. Lánya, Anna (Lendvai Gyöngyi) iskolába indul, majd az egyik falubeli kislányt próbálja kiszakítani kicsit a borzalmas otthoni körülményekből, és egy tó partján játszik vele. A kisfiú, Rió (Sárkány Lajos) nem megy a nővérével az iskolába, lóg a suliból, és a maga útját járja. A nagypapa (Toldi György) otthon fekszik magatehetetlenül, az apuka pedig már Torontóban van, és várja, hogy a családja is utána menjen, amint összegyűlik rá a pénz.

    A szereplők nagy része amatőr, ami Toldi Katalin és Lendvai Gyöngyi esetében érezhető is, az első mondataik túl műnek tűnnek, egy realista, dokumentarista stílushoz. Sárkány Lajost viszont öröm nézni, rendkívül természetesen mozog a kamera előtt, imádnivalóan kópé, és szívbemarkoló látni, hogy Rió egy titkos bunkert épített az erdőben arra az esetre, ha legközelebb az ő házuk előtt állna meg az a bizonyos kocsi. És habár nővérével természetesen állandóan marják egymást, mégis gondol rá is, és a menedékházban ott sorakozik pár körömlakk is a polcon L. L. Junior képe mellett, mert ő bizony az egész családját megmentené.

    Az amatőr szereplőkhöz jól illik a dokumentarista stílus. Lovasi Zoltán végig ott halad a szereplők mögött kézikamerájával, így sokszor nem is történik semmi különös a hőseinkkel, csak sétálnak lehajtott fővel. Lehajtott fővel, mivel nem merik felemelni a fejüket, hogy ne kelljen annyi megaláztatással szembenézniük. Néha a néző ennek következtében el is unja magát, kínosan feszeng a mélyszegénységet látva, ami elborzasztja, mégis beszippantja őt. Viszont a lassú történetmesélést számos remek jelenet szakítja félbe. Már rögtön a nyitókép nagyon erős, ahol Rió a temető melletti szemétdombnál leskelődik az egyik áldozat sírját fotózó újságírókra, miközben egy lovári nyelven előadott dalban egy halott apáról énekelnek.

    Van egy zseniális jelenet, amiben szavak nélkül is benne van mindaz a kiszolgáltatottság, gyűlölet és megalázás, amivel a romáknak sokszor naponta szembe kell nézniük. Anna a buszmegállóban vár a buszra iskolába menet. Jól látjuk, hogy ott a tábla mellette, a buszsofőr mégis jóval távolabb áll csak meg, majd rádudál a lányra, hogy gyorsabban fusson utána. Felveszi őt, de milyen áron? A lány felszáll köszön egy ismerős fehérbőrű néninek, leül, senki nem szól semmit, senki sincs felháborodva, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Majd a visszapillantó képében is Annát látjuk, és azon gondolkozunk, hogy vajon most is őt nézheti-e bosszankodva és gyűlölködve a buszsofőr. Ez sokkal kifejezőbb, mint a legtöbb párbeszéd a filmben, amik közül néhány, mint például a kocsma előtti összeszólalkozás már túl erőltetett is. Egy kivétel akad, a helyszínelő rendőrök dialógusa. Az egyik rendőr szájából a legmegdöbbentőbb azt hallani, hogy az elkövetők a legutolsó mészárlással elcseszték a mondanivalót, mert dolgos cigányokat öltek meg. Inkább őt kellett volna megkérdezniük, és ő megmondta volna, hogy egy házzal arrébb kellett volna menniük gyilkolni.

    A feszültséget végig fent tudja tartani Fliegauf, érezzük, hogy baj lesz, minden jel erre utal, a végén már arra is összerezzenünk, amikor az anya az éjszaka közepén rágyújt. A film lezárása ismét rendkívül erős. Megtudjuk, mi a cím értelme, és rádöbbenünk, hogy milyen nagyszerű a címválasztás. Talán a történetet az erdőben kellett volna abbahagyni. Kétség kívül sokkoló a befejezés, de egyben egy kissé már túl szájbarágós is. Az utolsó képsorok szükségessége megkérdőjelezhető, de a stílusa tökéletesen illik a filmbe, ahogy lassan tárul elénk kép, további izgalomban tartva minket, a nejlonzacskók számából és tartalmából mégis sokat sejtetve, hogy végül kíméletlenül az arcunkba nyomja a valóságot.

    A Csak a szél nem tökéletes alkotás, sokszor túl unalmas, de mégis nagyszerű. Kényelmetlen és kellemetlen nézni, tudva hogy ilyen megtörténhetett abban az országban, ahol élünk. Valószínűleg nem véletlenül lett Németországban díjazva a film, hiszen senki sem tudhatja a németeknél jobban, hogy igenis szükséges, hogy egy nemzet szembenézzen a tetteivel, előítéleteinek következményeivel, hogy magunkba nézhessünk, elgondolkozzunk, feldolgozzuk az eseményeket, és változtassunk a hozzáállásunkon. Erre pedig az oktatás mellett az egyik legjobb eszköz maga a film.

    Nyereményjáték

    Bulvár

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    Sze. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon