MENÜ
  • Filmkritika: Az Úr hangja

    Pálfi György legújabb filmes kísérlete.

    Péter (Polgár Csaba) egy dokumentumfilmben felismerni véli édesapját, aki még a rendszerváltás előtt disszidált az Egyesül Államokba. Mozgássérült testvérét, Zsoltot (Fekete Ádám) Magyarországon hagyva elkíséri barátnőjét, Dórát (Kiss Diána Magdolna) a tengerentúlra egy kongresszusra, majd felkerekedik, hogy felkeresse az apját (Eric Peterson), aki egy olyan titkos projectben vett részt, amihez több ember rejtélyes halálát kötik.

    Pálfi György a Taxidermiát követő low budget filmek (Nem vagyok a barátod, Final Cut: Hölgyeim és uraim, Szabadesés) után végre újra kapott állami támogatást, még ha nem is a Toldi nagyszabású adaptációjára. Ezúttal egy másik régóta dédelgetett projectjét valósíthatta meg, egy Stanislaw Lem mű feldolgozását. Lem regényét azonban csak kiindulási pontként használta Pálfi, amit sokkal inkább továbbgondolt, és nem adaptált. A sci-fi szál mellé bekerült egy sokkal hangsúlyosabb családi dráma, a kommunikáció pedig nemcsak a földönkívüli lényekkel bizonyul itt bonyolultnak, hanem a családtagokkal is. Rendkívül groteszk módon alakul az apa és fia közötti első találkozás, és a kettejük közötti beszélgetések végig furcsán és idegen hatnak. Kommunikációs problémák nyomják rá a bélyegüket Péter és Dóra kapcsolatára is, akik képtelenek megbeszélni a gyerekvállalás kérdését, az ezzel kapcsolatos vágyaikat és félelmeiket. Azok a dialógusok viszont rendkívül életszerűre sikeredtek, melyek olyan emberek között folynak, akik már évtizedek óta ismerik egymás. Péter és Zsolt beszélgetéseibe maximum a Skype technikai problémái zavarhatnak be, míg Bánsági Ildikó perlekedései a fiaival és volt férjével zseniálisak.

    Pálfi továbbra is élvezettel kísérletezik és játszik a vásznon, és számos felvételi formát alkalmaz: Skype beszélgetéseket, YouTube videókat, dokumentumfilm- és híradórészleteket, animációkat és egy egészen zseniális fotómontázst, melynek kiindulópontjaként Péter elkezdi nézni, hogy melyik képek törlésével szabadíthatna fel helyet a fényképezőgépe memóriakártyáján, majd visszafelé lepereg a szemünk előtt egy család története a fotók segítségével. Az apa arcát a családi képeken a felesége rendre kivágta, és a keresés első fázisában az arc nélküli emberek rendszeresen visszatérnek. A színvonalasan kivitelezett sci-fi betétek mellett számos ponton váltunk át álomképekbe és képzelgésekbe, melyek ötletessége, technikai megvalósítása előtt kalapot kell emelni. Pohárnok Gergely ezúttal is kiváló operatőri munkát végzett, és a képeinek hangulatához remekül passzol Gryllus Ábris és Farkas Miklós zajzenéje. Pálfi azonban rengeteg filmes műfajba kap bele: sci-fi, bűnügyi- és dokumentumfilm, családi és párkapcsolati dráma, road movie, és a dramaturgiai fordulatok is sokszor eléggé sántítanak (például az államtitkok kifecsegése egy videóüzenetben). A csavaros, de kissé kiszámítható nyitott befejezés remek, de a történet mégsem áll így igazán össze egy koherens egésszé.

    Mégis érdemes egy próbát tenni Az Úr hangjával, mert a rengeteg sziporkázó vizuális megoldás így is egészen lebilincselő, és jól bizonyítják, hogy Pálfi továbbra is az egyik legegyedibb magyar rendező, akit igenis támogatni kell, hogy megvalósíthassa a nagyszabású ötleteit és terveit is.

    Ajánló

    Kezdődik a hatodik Nagy-Szín-Pad!

    Íme a Kids’ Choice Awards 2019-es jelöltjeinek névsora

    Íme az Avatar kiállítás kulisszái! – videó