MENÜ
  • Filmkritika: Az éhezők viadala

    Azoknak, akik már tűkön ülve várják a Twilight befejező részét itt a legújabb tömeghisztéria, az Éhezők viadala. A jó hír azonban az, hogy ez a film sokkal, de sokkal jobb, mint a szerelmes vámpír melankóliája.

    Észak-Amerikában egy diktatórikus állam jön létre: Panem. Az országban minden évben megrendezik a brutális Éhezők viadalát, melyben arra kényszeríti a főváros, Kapitólium a többi tizenkét kerültetet, hogy korábbi lázadásuk emlékekére küldjenek egy-egy tizenkettő és tizennyolc év közötti lányt és fiút a megmérettetésre. A versenyen a huszonnégy versenyzőből viszont csak egy nyerhet, a többinek meg kell halnia, a megmérettetést pedig folyamatosan közvetíti a televízió.

    A tizenkettedik kerületben a lányok közül Primet sorsolják ki, aki helyett nővére, Katniss (Jennifer Lawrence) önként vállalja a kvázi öngyilkossággal felérő játékot. Így Katnisst Peetaval (Josh Hutcherson) a nyomorgó tizenkettedik kerületből a fényűző Kapitóliumba viszik, ahol felkészítik őket a véres küzdelemre. Majd kezdetét veszi a harc a túlélésért, ahol nemcsak egymás ellen kell küzdeniük a versenyzőknek, hanem a Kaptólium technikusainak a játékot befolyásoló húzásaival szemben, és a szponzorok segítségéért is.

    Suzanne Collins hatalmas sikerű trilógiájának első része az Éhezők viadala. A könyv valahol valóban a Twilight idősödő rajongóit célozza meg, de témájának köszönhetően sokkal összetettebb annál a története. Nagy hasonlóságot mutat a japán Battle Royale-lal, ami személy szerint a kedvenc könyvem, és ahol szintén iskolás gyerekeknek kell egymást legyilkolniuk egy diktatórikus ázsiai ország versenyén. Így nagyon kíváncsi voltam az Éhezők viadalára, és nem kellett csalódnom.

    A történet hihetetlenül izgalmas, és érthetően filmre kívánkozik. A verseny alatt minden egyes percben azon izgultam, hogy vajon mikor fog az egyik fa, vagy bokor mögül előugrani valaki, vagy valami, hogy megtámadja Katnisst. Az események folyamatosan, hihetetlen sebességben pörögnek, így a két és fél órás játékidő ellenére is végig lekötik a nézőt. A négy Oscarra-jelölt rendező, Gary Ross biztos kézzel mozgatja a szálakat, leszámítva a kézikamerázást, ami szintén működik, segíti hogy jobban azonosuljunk a szereplőkkel, és még jobban elborzaszt minket, amikor így a helyükbe kerülünk.

    A casting nagyon jól sikerült, Jennifer Lawrence-t nem véletlenül jelölték már ilyen fiatalon Oscarra, remek és ígéretes színésznő. Katniss eleve telitalálat: az önfeláldozó lány, aki eleinte elég közömbös, de okos, és rájön arra, hogyan kell kivívnia természetességével mások szimpátiáját. Lawrence tökéletesen ábrázolja Katniss mindkét oldalát: a félelemmel teli lányt, és a kemény harcost, aki nem akar részt venni a játékban, de minden eszközzel erre kényszerítik, s így megmutatja mire képes, miközben végig megpróbál ember maradni. Josh Hutcherson A gyerekek jól vannakban már egyszer elvarázsolt, és most is rendkívül szimpatikus, ahogy szerelme ellen kell küzdenie, de tudja jól, hogy csak egyikőjük élheti túl. Mellettük az összes többi szereplő is egytől egyig kiválóan teljesít.

    A történet azonban nem csak egy véres akciófilm, sci-fi és romantikus dráma keveréke, hanem egy éles társadalomkritika is. Szörnyű látni a nélkülözés után a kapitóliumi gazdagságot, képmutatást, és fényűzést, akik számára ez az egész verseny, ahol gyerekek ölik egymást, csak egyfajta szórakozás. A látvány- és jelmeztervezők, fodrászok és sminkesek pedig el is eresztették a fantáziájukat, hogy kihozzák az ország régióinak különbségét.

    Mindeközben félő belegondolni, hogy egy olyan világban, ahol sokszor egyre durvább valóságshowkat adnak le a televíziók a nézőszám növelése érdekében, vajon el fogunk-e jutni valaha is egy ehhez hasonló szintre. Ahogy azt is érdekes megfigyelni, hogy a versenyzők hogyan viselkednek a különböző szituációkban, ki az aki megpróbál a háttérben maradni, és ki az, aki egész életében erre a játékra készült és örömét leli a gyilkolásban, és hogy ki mikor jut el arra a pontra, hogy feladja az elveit, vagy rádöbbenjen tettei súlyosságára.

    Az éhezők viadala hihetetlenül izgalmas két és fél órát ígér annak, aki megnézni. A sikertől függően, pedig nagy valószínűséggel hamarosan jön a következő két rész is. Aki addig nem tudna várni, annak marad az olvasás, hiszen mindhárom kötet kapható itthon is.

    Nyereményjáték

    Bulvár

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    Sze. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon