MENÜ
  • Filmkritika: Anna Karenina

    Tolsztoj klasszikusának sokadik feldolgozása, amely mégis tud újat mutatni a nézőknek.

    Anna (Keira Knightley) Moszkvába utazik, hogy elsimítsa a viszályt hűtlen testvére, Oblonszkij (Matthew MacFadyen) és felesége között, nem is sejtve, hogy ezzel saját házasságát pecsételi meg. Moszkvában ugyanis találkozik a jóképű katonával, Vronszkijjal (Aaron Taylor-Johnson). Hiába tér haza Anna Szentpétervárra köztiszteletben álló férjéhez, Alekszej Kareninhez (Jude Law), nem tud ellenállni a mindent elsöprő szerelemnek. A viszonya miatt az arisztokrata elit kiközösíti őt, és hamarosan úgy érzi, hogy Vronszkij is kezd tőle eltávolodni, így végül kétségbeesett tettre szánja el magát.

    Alapvetően nem vagyok nagy rajongója sem a kosztümös filmeknek, sem Tolsztojnak, az Anna Karenina legújabb adaptációja mégis rendkívül pozitív csalódás volt számomra. Joe Wright játékos, kreatív ötletei azok, amelyek létjogosultságot adnak az orosz dráma újabb megfilmesítéséhez, és emelik ki az átlagos kosztümös klasszikusok sorából. Nem Wright az első, aki színpadi díszleteket használ a film hátterének, és forgat filmet a színpadon, gondoljunk csak Lars von Trier Dogville-jére. Az Anna Karenina esetében azonban annyira találó a cári Oroszország álszent arisztokráciájának álomvilágát ilyen közegbe helyezni, ahol minden csak színjáték, és amelyet néhány évtized múlva úgy fog elsöpörni a forradalom, mintha a papírmasé díszletei dőlnének össze. Az egyetlen szereplő, akinek élete nem díszletek között zajlik, az Levin, ez mutatja azt, hogy az ő értékrendje lenne a követendő példa.

    A néző kezdetben nem is érti hova csöppent, a filmben folyamatosan tolják a színpadon a díszleteket, ha kinyílik egy ajtó, akkor gyakran egy új jelenet kezdődik,új helyszínen. Mindeközben a színházi takarító nyugodtan söpröget, amíg Anna és Karenin a színpadon csapnak össze. Fontos szerephez jut a ritmus, a tánc is, amely egyszerre szolgál a bürokratikus orosz hivatalnokrendszer monotonitásának paródiájává, és a moszkvai bállal a film egyik csúcspontjává. Anna és Vronszkij tánc közben szeret menthetetlenül egymásba, miközben megáll az idő, és megszűnik az őket körülvevő világ. Ezt hatásosan érzékeltetik a megfagyott táncosokkal, illetve hogy egy idő után csak őket látjuk egy üres tánctéren. A röpke pillanatnak tűnő tánc igazi hosszát csak onnan sejthetjük, hogy Kitty számtalan táncpartner mellett próbálja kétségbeesetten magára vonni Vronszkij pillantását.

    A film legemlékezetesebb momentumai ezek a társasági jelenetek: a moszkvai bál, a lóverseny és a válás utáni színházi előadás hatásos képi momentumai felejthetetlenné válnak Seamus McGarvey operatőri munkájának köszönhetően. Dario Marianelli ismét csodás aláfestő zenét komponált, klasszikus dallamokat ötvözött többek között az Áll egy ifjú nyírfa a réten népi motívumaival, és tökéletesen idézte meg az arisztokrata bálok hangulatát. A kosztümök is egytől egyig gyönyörűek, a merész színek, és a sokszor modern irányvonalak cseppet sem ártottak a kor megidézésének. Ezeken a területeken teljesen megérdemelt volt az Oscar-jelölések begyűjtése.

    Tom Stoppardnak nem lehetett egyszerű két órányi játékidőbe sűrítenie egy ilyen terjedelmű regényt. A film első felében a történet teljes mértékben magával ragadó, a másodikban viszont egy kicsit már megfárad, és kezdünk beleunni Anna vergődésébe a két férfi között. Arra sem jut már igazán idő, hogy jobban megértsük miért is érezheti úgy Anna, hogy rossz döntést hozott, és miért gondolja azt, hogy Vronszkij eltávolodott tőle. A morfiumos üveg feliratát is túl sokszor nyomják az arcunkba. Érdemes lett volna inkább hozzáadni még egy kis játékidőt, hogy ne tűnjön olyan összecsapottnak az az időszak, ami miatt Karenina végzetes lépésre szánja el magát. A záró kép mégis parádésra sikerült, mintha csak egy festmény elevenedne meg előttünk.

    Keira Knightley tisztesen helytáll Anna Kareninaként, finom eleganciájával, szépségével és bájával el tudja velünk hitetni miért is csodálták őt annyira az előkelő társaság tagjai kezdetben, miért voltak rá irigyek, és féltek tőle egyszerre a grófnők és hercegnők. Aaron Taylor-Johnson makulátlan fehér ruhájában, szépen kihangsúlyozott kék szemeivel ellenállhatatlan, és tökéletesen jelenít meg valakit, aki könnyedén bolondít magába egy férjes asszonyt. Az elcsúfított Jude Law valóban igazi szentté válik, minden egyes mozdulata tiszteletet sugároz. A legkiemelkedőbb teljesítményt viszont talán Kitty szerepében Alicia Vikander nyújtja, aki a film legszimpatikusabb, legtöbbet változó karaktere.

    Joe Wright Anna Kareninája egy remekbe szabott, különleges hangulatú adaptáció, amely ötletesen ötvözi az irodalmat, a zenét, színházat és a filmművészetet.

    Nyereményjáték

    Bulvár

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    Sze. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon