MENÜ
  • Filmkritika: A Wall Street pillangói

    Oscart Jennifer Lopeznek?

    Destiny (Constance Wu), hogy eltartsa magát és segítse nagymamáját egy sztriptízbárban kezd el dolgozni táncosnőként. A klubban elkápráztatja őt az egyik kolléganőjének, Ramonának (Jennifer Lopez) a profizmusa és magabiztossága. Ramona a szárnyai alá veszi Destinyt, amíg a lány teherbe nem esik. Miután Destiny egyedül marad a kisgyerekével, nem lát más lehetőséget, és visszatér a bárba. A klub azonban már nem a régi: a 2008-as válságot követően a szórakozni vágyó Wall Street-i bankárok már nem szórják két kézzel a pénzt. Így amikor Destiny és Ramona újra találkoznak, elhatározzak, hogy néhány lánnyal együttműködve módszeresen leitatják, bedrogozzák, majd alaposan lehúzzák egy-egy kiszemelt áldozatuk bankkártyát.

    A rendkívül bájos és humoros Míg a világ vége el nem választ írója és rendezője, Lorene Scafaria Jessica Pressler New York Magazine-ban megjelent cikke alapján készítette el legújabb forgatókönyvét. Pressler egy táncosnő történetét tárta fel, aki társaival együtt szisztematikusan húzta le Wall Street-i kuncsaftjait, egyfajta igazságot szolgáltatva, amiért a gazdasági válság felelőseit senki sem büntette, míg a kevésbé tehetősek élete csak még nehezebbé vált. Az alapanyag rendkívül érdekes, de bármilyen ígéretesre sikerült is Scafaria bemutatkozó nagyjátékfilmje, azért ő nem tudott ebből valami olyat kihozni, mint Scorsese Jordan Belfort storyjából. Holott bizakodásra adott okot az is, hogy A Wall Street pillangóit producerként jegyzi a gazdasági válságot a kisemberek szemszögéből is remeken körbejáró A nagy dobás író-rendezője, Adam McKay.

    Leginkább az a zavaró Scafaria munkájában, hogy a témában rejlő lehetőségeket messze nem aknázza ki, csak a felszínt kapargatja. Így habár együtt tudunk érezni a kisgyerekével magára maradó Destinyvel, aki a nagymamáját is szeretné anyagilag támogatni, mégsem tudunk vele igazán azonosulni, amikor azt látjuk, hogyan költi el a plázában a lopott pénz egy részét. Hiába kapunk még egy karácsonyi jelenetet is, ahol a lányok drága ajándékokkal halmozzák el egymást és a szeretteiket, ez sokkal inkább csak elidegenít minket ahelyett, hogy közelebb kerülnénk a főhősökhöz, mert a hangsúly itt mégsem igazán a véd- és dacszövetségen van, hanem a designer táskákon. Ennek ellenére A Wall Street pillangói nem egy rossz film, szimplán csak semmi extra nincs benne. Az egyik megmentő eleme a vizualitása: a bárok neonfényben fürdő képei, a dinamikus vágások és a lassított felvételek izgalmas egyvelege.

    Illetve tagadhatatlanul jó Jennifer Lopez is, aki táncos múltját kamatoztatva egészen elképesztő koreográfiákat mutat be a rúdon, miközben minden egyes jelenetében árad belőle a magabiztosság és az erő. Olyan, mintha Ramona szerepét szinte rá írták volna, habár az Oscart követelő vélemények azért egy cseppet sem reálisak. J.Lo teljesen háttérbe szorítja a kolléganőit a vásznon, még a nála talán több játékidővel rendelkező Constance Wu is elszürkül az ő fényében. Azok, akik napjaink két legfelkapottabb női hip-hop előadója miatt ülnének be a moziba, csalódni fognak. Hiába szerepelnek a plakáton, a korábban valóban sztriptíztáncosként dolgozó Cardi B, és az önelfogadás mintapéldája, Lizzo csak egy-egy cameo erejéig jelennek meg, holott Cardi B a tapasztalata, Lizzo pedig a rendkívül pozitív testképe miatt érdemelt volna ennél többet.

    A Wall Street pillangói ugyan villant pár izgalmas vágást, és egy eszméletlenül dögös Jennifer Lopezt, de megmarad egy tisztes iparosmunka szintjén, ami csak azért fájó, mert ebben a történetben sokkal több lehetőség rejlett.

    Ajánló

    Terry Crews véleménye a dezodorreklámokról

    Ilyen volt a 2019-es MTV EMA vörösszőnyege

    Király Viktorék az MTV EMA vörösszőnyegén