MENÜ
  • Filmkritika: A komornyik

    Az év elején már kaptunk egy hosszú leckét az amerikai történelemből a Lincolnnak köszönhetően, A komornyikban pedig számos másik elnök életébe és a feketék polgárjogi küzdelmeibe nyerünk bepillantást egy komornyik szemszögéből.

    Cecil Gaines (Forest Whitaker) egy déli gyapotültetvényről megy északra a jobb élet reményében. Egy olyan világot hagy maga mögött, ahol az apját a fehér gazda minden büntetés nélkül agyonlőheti. A szégyenletes eset után Cecilt kitanítják házi szolgának, így később egy bárban dolgozva kezd új életet. Itt figyel fel rá a Fehér Ház egyik embere, és ajánl neki egy komornyik állást. Cecil hét elnököt szolgál ki, a háttérből csendesen figyelve a feketék küzdelmét az egyenjogúságért, tudva, hogy nagyobbik fia is ott van a polgárjogi harcosok között.

    20131218_komornyik1

    Lee Daniels a megrázó Preciousnek köszönhetően robbant be a köztudatba, és rögtön be is zsebelt két Oscar-jelölést a filmnek köszönhetően. Az ezt követő Az újságos fiú már erősen megosztotta a közönséget, és a kritikusokat is. Én személy szerint imádtam, és nagyon sajnáltam, hogy Nicole Kidman nem kapta meg érte a jogosan járó Oscar nominációt. Az újságos fiú esetén érződött, hogy Daniels nem volt hajlandó semmilyen kompromisszumot kötni. Ezek után meglepő, hogy mennyire hatásvadász, nézőbarát filmmel állt most elő, amely tökéletes alapanyagul szolgál a Weinstein gépezetnek egy újabb letaglózó Oscar kampányra.

    20131218_komornyik2

    Cecil Gaines karakterét egy valóban élő, és számos elnököt szolgáló komornyik, Eugene Allen ihlette, akinek az életét aztán jól kiszíneztek. Csak sajnos túl sok színt használtak, és túl sok mindent akartak elmondani, ezzel pedig a film elvesztette a hihetőségét. A történet három szálon fut: Cecil munkája a Fehér Házban, a magánélete otthon, és a nagyobbik fia, Louis (David Oyelowo) küzdelme. Ez a három vonal viszont egy túl sok egy filmhez. Az elnökök megállíthatatlanul jönnek egymás után, alig élvezhetjük ki a sztárszereplők röpke alakításait. Cecil feleségeként Oprah Winfrey egyik pillanatban magányosan alkoholba folytja otthon a bánatát, szeretőt fogad, majd mintha mise történt volna, hirtelen leszokik a piáról, és ismét minden rendben lesz a házasságával. Louis egyszerűen mindenhol ott van, ahol valami fontos történik: a megtámadott szabadság buszon, a Fekete Párducok között, a Mandela-tüntetésen. És ha a lúd nem lenne elég kövér, akkor Cecil még kap egy másik fiút is, aki természetesen elmegy Vietnámba egy olyan országért harcolni, ahol sok étteremben még mindig külön helyre kell ülniük a feketéknek.

    Lee Daniels' The Butler

    Cecil eközben csak kötelességtudóan szolgál, és hosszú idő telik el addig, amíg először felemeli a hangját, és egyenlő béreket kér a Fehér Ház fekete alkalmazottainak. Az első hiteles pillanat pedig az, amikor ő maga is elmegy a Mandela szabadon engedését követelő tüntetők közé. Innentől kezdve ragadnak el minket az érzelmek, és egy kicsit még a szemünk is benedvesedik, amikor ahhoz a ponthoz érünk, hogy Obama megnyeri az elnökválasztás. De addig leginkább csak azt érezzük, hogy borzasztóan manipulálnak minket, miközben sorban darálják le az elnökök ciklusait. Azért vannak nagyon szép momentumai is a filmnek, mint amikor Jacqueline Kennedy nem hajlandó levenni a véres ruháját, amikor Cecil Kennedy nyakkendőjét vasalja, vagy amikor a fiatalok egymás között arra a helyzetre próbálnak felkészülni, hogy milyen lesz, amikor egy étteremben a fehérek helyére ülve a gyűlölködő emberek megpróbálják majd őket felállítani.

    Lee Daniels' The Butler

    Forast Whitaker könnyen elcsíphet egy újabb Oscar-jelölést, pedig őszintén szólva nem kellett olyan sok mindent tennie, legtöbbször csak csendesen áll egy szobában, mintha ott se lenne. Oprah nagy meglepetésre nem kapott Golden Globe-jelölést, de az Akadémia kompenzálhatja még. És valóban nem játszik rosszul, csak az érzelmek, amiket meg kell jelenítenie, nem mindig tűnnek érthetőnek. A legkisebb szerepekben is sztárok tündökölnek, és igazából ők viszik itt el a prímet. John Cusack zseniális Nixonként, James Marsdenben ott van minden, amiért Kennedyért rajongani lehetett, Alan Rickman tekintélyt parancsoló Reagan, Liev Schreiber pedig egy taplóként állítja be Johnsont, akin remekül szórakozunk, és úgy érezhetjük, hogy bizony még az amerikai elnökök sem tökéletesek. A hölgyek közül Jane Fonda Nancy Reaganje igazán emlékezetes, Mariah Carey-re szinte rá sem lehet ismerni, a film nagy meglepetése pedig Louis barátnőjeként az a Yaya Alafia, aki a Topmodell leszekből indulva A gyerekek jól vannak után már a második remek szerepét csípi meg egy sikerfilmben, és ismét bizonyít az ugródeszkát jelentő apróbb szerepben.

    A komornyik akkor lenne igazán jó, ha kevesebb dologra koncentrálna: mondjuk csak Cecilre a Fehér Házban, lehetőséget adva a most csak cameózó színészeknek a további kibontakozásra. Akkor igazán izgalmas lenne, így viszont túl sokat markol egyszerre. Ettől függetlenül az amerikai közönség imádta, de én megint úgy érzem, mint a  Lincoln esetében, hogy csak egy túl hosszúra nyújtott történelemleckét kaptam.

    Nyereményjáték

    Bulvár

    Nyit a Dürer Öböl a Lupán

    Bulvár
    jún. 5., péntek

    Ma nyit a Lupa Drive-in Autósmozi

    Bulvár
    jún. 4., csütörtök

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon