MENÜ
  • Filmkritika: A fehér király

    Diktatúra gyerekszemmel, tapasztalatok nélkül.

    Dzsátá (Lorenzo Allchurch) édesapját (Ross Partridge) politikai okokból a Duna-csatornához viszik munkatáborba, így egyedül marad édesanyjával (Agyness Deyn). A kiskamasz fiú szemszögén keresztül jelennek meg egy diktatúra mindennapjai, miközben arra vár, hogy az apja végre újra hazatérjen.

    Dragomán György brutális erejű regényét nem lehetett egyszerű dolog vászonra vinni. A könyv egyes szám első személyben egy gyerek perspektívájából ábrázolja Ceausescu diktatúrájának Erdélyét, miközben a főhősének gondolatai hosszú oldalakon keresztül tartó mondatokban hömpölyögnek. Furcsa módon ezt a nehézséget jól sikerült megoldania Alex Helfrechtnek és Jörg Tittelnek, akik közösen írták át Dragomán művét forgatókönyvvé és rendezték meg a filmet Magyarországon, brit színészekkel. A történetmeséléssel tehát nincs igazán probléma, a történettel viszont már annál inkább.

    Helfrecht és Tittel nem ragaszkodott görcsösen az alapanyaghoz, így a helyszínt és a korszakot is megváltoztatták. A kommunista Románia helyett egy disztópikus, napjainkhoz közelebb álló képzelt diktatúrába csöppenünk. A film így elveszíti a jellegzetes kelet-európaiságát, helyette inkább Az éhezők viadalának világát idézi meg, fegyveres erőkkel, illetve a modern csillogás és élelmiszerhiány sajátos keveredésével. A város felett magasodó szobor folyamatosan emlékezteti az embereket a fennálló rendszerre, ahogy a közterületeken is kamerák figyelik minden lépésüket. Az élelmiszerért hosszú sorokban kígyóznak a boltok előtt, a barakkokra hasonlító tömblakásokhoz pedig közös fürdőszoba tartozik, miközben még az ilyen szegényes házakba is modern telefonokat építettek a falba megmagyarázhatatlan okoknál fogva. A könyvben megjelenő mágiát itt sci-fi elemekkel helyettesítették, mesterséges intelligenciával, futurisztikus tábornoki luxuslakással és autóval.

    Ezáltal viszont pont az veszik el a filmből, ami miatt ránk, magyarokra, olyan nagy hatással tud lenni az eredeti regény. Hiányzik az ismerős környezet és a sokak által megélt történelem. A déli gyümölcs okozta tömeghisztéria az élelmiszerüzlet előtt; a felrobbant atomreaktor; a megbundázott verseny, amit annak az iskolának kell megnyernie, ahova a pártvezetők gyerekei járnak; az öröm, amit az tud jelenteni, hogy Dzsátá édesanyjának sikerült gesztenyét szereznie a fia szülinapjára, így hosszú idő után újra ehet gesztenyepürét; a kétszínű besúgók; és a kiváltságos diplomata, akinek több panellakást nyitnak egybe, hogy elférjenek az afrikai munkája során gyűjtött ereklyéi. Nyilván ezekről egy nyugati rendezőpárosnak nem lehet tapasztalata, és talán nem is baj, ha ennek hiányában meg sem próbálják ezeket hitelesen ábrázolni.

    Sokkal fájóbb azonban, hogy a történet keménysége is elveszett. Csak nyomokban jelennek meg a gyerekekkel sokszor szadistán viselkedő, testi fenyítést és megszégyenítést rendszeresen alkalmazó felnőttek (köztük számos pedagógus) és a kegyetlen gyerekek, akik zacskóba csomagolt téglával támadnak csoportosan a társukra, vagy gondolkodás nélkül kést vágnak a másikba. Nem attól lesz megdöbbentő egy jelenet, hogy a befolyásos nagykövetet egy női tábornokra cserélik, aki ugyanúgy szexuális ellenszolgáltatást vár el Dzsátá édesanyjától a segítségéért cserébe, mert ez a helyzet már önmagában is eléggé felháborító és kiszolgáltatott. A fehér király adaptációjában minden felhígul és elhalványul, teljesen súlytalanná válik az apa hiánya és az idegőrlő várakozás, mely során a család azt sem tudja, hogy a férfi egyáltalán életben van-e még.

    Hiába játszik kiválóan a Dzsátát alakító Lorenzo Allchurch és a nagyapja szerepében felbukkanó Jonathan Pryce, az ő kapcsolatuk sokkal összetettebb a forgatókönyv adta lehetőségeknél. A könyvben Dzsátá évente csak kétszer látja a nagyapját, akit magáznia kell, és egy kis félelemmel keveredő távolságtartás figyelhető meg minden egyes alkalommal, amikor nagyapja közelében van, így sosem borulnának úgy egymás nyakába, mint az érzelmesnek szánt, de giccsessé váló filmbeli jelenetben. Hasonlóan félresikerült és elszalasztott lehetőség a temetési jelent és a lezárás, de ekkor már csak csalódottan legyintünk egyet annak tükrében, hogy még csak arra sem kaptuk meg a választ, hogy mégis mi az a címben szereplő fehér király.

    Dragomán György regénye egy rendkívül erős alapanyagot kínált tálcán a filmeseknek, ami talán jobb lett volna, ha kelet-európai rendezők kezébe kerül, akik jobban ragaszkodnak az eredeti műhöz, és ugyanúgy hozzá tudják adni a saját élményeiket a filmhez, mint Dragomán a könyvéhez. A fehér király sajnos ennél sokkal jobb adaptációt érdemelt volna.

    Nyereményjáték

    Bulvár

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    Sze. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon