MENÜ
  • Filmkritika: A 64-es betegnapló

    A Q-ügyosztály eddigi legizgalmasabb esete.

    Egy koppenhágai lakás falán lyukat ütnek, mely mögött megdöbbentő látvány tárul fel. Egy asztal körül három mumifikálódott holttest ül, de a negyedik terítékből arra lehet következtetni, hogy az elkövetőnek volt még egy célpontja. Az ügyre a Q-ügyosztály csap le, ahol Assad (Fares Fares) az utolsó hetét tölti Carl (Nikolaj Lie Kaas) és Rose (Johanne Louise Schmidt) mellett. A szálak egy dán szigetre vezetnek, ahol az áldozatok közül ketten egy leányotthon lakói voltak, a harmadik pedig az ottani orvos ügyvédje volt. De vajon kinek lehetett indítéka a gyilkosságra?

    Jussi Adler-Olsen Q-ügyosztály szériájának negyedik filmes adaptációja került a mozikba a Nyomtalanul, a Fácángyilkosok és a Palackposta után. Adler-Olsen ezúttal is egy múltbeli bűnügyet derít fel a jelenben, a gyilkosságok indítékát azonban az elkövetésnél évtizedekkel korábban kell keresni. Nem a bűntény az egyetlen kapocs a múlt és a jelen között. Adler-Olsen Dánia, és több más jóléti állam múltjának szégyenteljes foltjára mutat rá, mely során több tízezer alsóbbrendűnek titulált nőt sterilizáltak Észak-Európában 1935 és 1960 között, legtöbbször a beleegyezésük nélkül. A meddővé tettek között olyan teljesen egészséges nők is akadtak, akiket csak megbélyegzett a társadalom erkölcstelennek vélt természetük miatt. Az író azt a megdöbbentő, mégis teljesen hihetőnek tűnő szituációt veti fel, hogy mi van akkor, ha napjainkban a migrációs válság közepette, egy összetartó, hatalommal bíró csoport titokban újra azon dolgozik, hogy megtartsák a hazájuk faji tisztaságát.

    A forgatókönyv nemcsak életszerű, de rendkívül fordulatos is, így könnyen meg lehet bocsájtani neki néhány logikai bukfencet (hogyan derül ki, hogy valami nem stimmel a koppenhágai lakás alaprajzával; hogyan végzett el operációt az áldozatain, majd falazta be őket a gyilkos). Meglepő módon a humor is fontos szerephez jut, még Carl is elmosolyogja magát, aki magához képest egy egészen komoly jellemfejlődésen megy át, aminek a végén nemcsak arra lesz képes, hogy beszélgetést kezdeményezzen egy nővel, de még a könnyeit sem szégyelli a barátja előtt. Carl és Assad között minden eddiginél jobban működik a dinamika, Nikolaj Lie Kaas legkisebb fintorai is zseniálisak, és nagy kár lenne, ha tényleg utolsó alkalommal vállalták volna el ezeket a szerepeket Fares Faressel. Ráadásul Johanne Louise Schmidt alakításában az eddig is rengeteg potenciállal bíró Rose is több időt tölt a vásznon azzal, hogy őt is bevonják egy kicsit a terepmunkába.

    Egy filmsorozat negyedik része a legtöbbször messze elmarad az első színvonalától. A Q-ügyosztály esetei viszont A 64-es betegnapló-val értek az eddigi csúcspontjukra.

    Ajánló

    Martin Garrix legjobb barátja exkluzív interjút adott a Life-nak

    Indul a STRAND és a B my Lake! Íme a részletek

    Soha eddig nem látott attrakciók a Szigeten