MENÜ
  • Feró 17 éves lánnyal enyelgett

    Feró őrült koncertet adott a hétvégén, és meglepő fotó is előkerült a buliról.

    A Beatrice koncertek eddig sem visszafogottságukról voltak híresek, de most még a szokásosnál is meglepőbb dolog történt: Feró egy fiatalkorút húzott fel a színpadra, és kezdett vele enyelegni. Az ifjú rajongó annyira büszke volt a történtekre, hogy a róluk készült képet profilképnek is beállította Facebook oldalán.

    “Verpeléten, a Bor-Rock Fesztiválon voltunk, ott lépett fel Feró is – mesélte egy szemtanú. – Több százan voltunk a koncerten, mégis egyetlenegy lányt szúrt ki a tömegből, akit fel is hívott maga mellé a színpadra. Már ott tette neki a szépet, és a bugyiját is meghúzkodta! A koncert után sikerült a színpad mögé kerülnöm, ahol láttam, hogy éppen közös képet csinálnak róluk. Egymás mellé álltak, de amikor összeölelkeztek, és kidugták a nyelvüket, mindenki sokkot kapott, annyira meglepődött!”

    Feró a következőt fűzte hozzá az esethez:

    “Nagyon tündéri lány volt. Minden koncertünkön lehetőséget adok a rajongóknak, hogy kipróbálják magukat a színpadon. Ő is jelentkezett, így őt hívtam fel, hiszen ő állt a legközelebb a színpadhoz. Énekelt, aztán előadott egy óindiai násztáncot. Valaki feldobott egy tangát is a színpadra, így viccből a farmeremre húztam. Szeretett volna egy igazi csókot, de én ezt nem akartam. A közös fotónak meg a bohóckodásnak viszont nem láttam akadályát”.

    Forrás: Blikk

    Nyereményjáték

    Bulvár

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    Sze. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon