MENÜ
  • Élőlényt kapott lencsevégre a Curiosity?

    Egy eddig még beazonosítatlan lényszerű valamiről készített képet a Mars Curiosity megfigyelője. A különös felvételt egy internetes ufófigyelő vette észre, szerinte egy gyíkféléről lehet szó, ám a NASA még nem nyilatkozott az ügyben.

    A Mars Curiosity útját az egész világ nagy érdeklődéssel követi nyomon. A felderítő eszköz lassan egy éve folyamatosan képeket küld a Földre, az idegen bolygóról és most úgy tűnik, sikerült végre egy élőlényt is lefotóznia – írja a Daily Mail.

    Egy kifejezetten földönkívüli jelenésekre szakosodott oldal egyik bloggere fedezte fel azt a képet, amelyen egy eddig nem azonosított lény látszik. Formájából ítélve hüllő lehet. Az oldal szerkesztője szerint nem lehetetlen, hogy élnek hidegvérű állatok a Marson. “Ha csak egy kevés víz is van a bolygón, akkor elképzelhető, hogy megjelennek sivatagi állatok” – írja az amatőr űrkutató a blogján.

    Egyesek viszont ennél is messzebb mennek. Néhány otthonülő ufófigyelő szerint lehetséges, hogy az állatot a NASA küldte fel az űrbe, hogy megfigyeljék életben marad-e. Bár a fotók már március óta megtalálhatók az interneten a NASA még nem adott ki hivatalos közleményt arról, mi látható a képeken.

    Nyereményjáték

    Bulvár

    Gerendai: „Látogatói csúcsot hozott a Lupa”

    Bulvár
    szept. 17., csütörtök

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    szept. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    szept. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon