MENÜ
  • Élő tévéadásban kapott lángra a mágus feje

    Wayne Houchin súlyos sérüléseket szenvedett, miután élő műsorban szó szerint felgyújtották arcát.

    Az amerikai Wayne Houchin szörnyű balesetet kellett hogy átéljen, amikor Dominikán egy élő adásban az egyik műsorvezető tömény alkoholt locsolt a fejére, majd meggyújtotta azt. A férfi haja és arca a gyúlékony anyagtól lángra lobbant és megégette bőrét. A tv-műsor vezetői pillanatok alatt eloltották a tüzet és a mágusként ismert Wayne Houchin-t kórházba szállították.

    Houchin egyébként éppen a Curiosidades című showját készült előadni, amikor a baleset történt és állítása szerint az esetnek semmi köze nincs ahhoz az illuzionista produkcióhoz, melyet elő akart adni. A műsorvezető tehát teljesen váratlanul “támadt rá”, az akció nem előre megtervezett mutatvány volt. Az Aqua de Florida nevű tömény, alkoholos anyag egyébként kulturálisan boszorkányok és vodoo-val kapcsolatos “szelleműzések” során használatos a Dominikai Köztársaságban és valószínűsíthető, hogy valamiféle ilyen, gyerekes és veszélyes mutatványt akart bemutatni a műsorvezető az élő műsorban.

    Itt látható videó a szörnyű esetről, melyet kizárólag 18 éven felüli, erős idegzetű nézőinknek ajánlunk.

    Csakhogy ezzel komoly sérüléseket okozott a Discovery hazánkban is látható Trükkös tudomány egyik szereplőjének. Wayne Twitteren tudatta, hogy jelenleg gyógyul, és bár erős fájdalmai vannak a homlokán, arcán, nyakán és kézfején elszenvedett égési sérülések miatt, az orvosok bíznak benne, hogy maradandó sérülések nélkül felépülhet. A televíziós társaság tudatta, nagyon sajnálják a történteket és természetesen minden eszközzel azon lesznek, hogy kiderítsék, vajon az őrült műsorvezető egyedül felelős-e a történtekért.

    Nyereményjáték

    Bulvár

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    Sze. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    Sze. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon