MENÜ
  • Elhunyt a Hold meghódítója

    Neil Armostrong, amerikai űrhajós tegnap, azaz szombaton távozott az élők soraiból.

    Neil Armstrong, aki haditengerészeti pilótaként kezdte pályafutását, 1969 július 20-án szállt le a Holdra Edwin Aldrin oldalán. Tiszteletére még egy ásványt is elneveztek, melyet armalocitként ismerhetünk.

    Az amerikai űrhajós, aki elsőként tette lábát idegen égitestre, sajtóértesülések szerint szombaton vesztette életét. Az asztronauta 82 éves volt, a hónap elején bypass műtétet végeztek a szívén. Azonban neve tovább él majd, hiszen sosem feledjük, hogy az Apollo 11 legénységének parancsnokaként ő volt az első ember, aki kilépett Holdunk felszínére azon a bizonyos nyári napon.

    Híres mondata is – melyet a holdraszállás időpontjában jelentett ki – már rég kőbe vésődött: “Kis lépés egy embernek, de hatalmas ugrás az emberiségnek.”

    Nyereményjáték

    Bulvár

    Gerendai: „Látogatói csúcsot hozott a Lupa”

    Bulvár
    szept. 17., csütörtök

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    szept. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    szept. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon