MENÜ
  • Éjszakázás az Apple előtt

    Voltak, akik gyakorlatilag tábort vertek az üzletek előtt, csak azért, hogy mindenképpen hozzá jussanak a készülékhez.

    Noha vannak olyanok is, akik az Apple népszerű termékei beszerzésének igen szokatlan, és valljuk be, nem a legszerencsésebb módját választották, a többség ettől függetlenül megelégednek azzal, ha türelmesen kiállják a sorukat az üzlet előtt. Az Amerikai Egyesült Államokban már múlt héten pillanatok alatt szétkapkodták a legelső szállítmányokat, a világ más tájain azonban tegnapig kellett várni a legújabb iPhone érkezésére.

    Az egész világ izgatottan várta a kicsivel több, mint egy hete bemutatott terméket. Az új generációs készülék teljes egészében üvegből és alumíniumból készült, 7.6 milliméteres vastagságával “a világ legvékonyabb okos-telefonjaként” lett aposztrofálva. Bár ismerve a technika őrült fejlődését, ennek a címnek is valószínűleg nem túl sokáig lesz pont az iPhone 5 a birtokosa.

    A Föld számos pontján a tegnapi nap során több ezer Apple-fanatikus várta ki a sorát. Voltak, akik gyakorlatilag tábort vertek az üzletek előtt, csak azért, hogy mindenképpen hozzá jussanak a készülékhez. Incidensekről, verekedésekről az utolsó megmaradt darabokért szerencsére sehonnan sem számoltak be, legfeljebb békés szunyókálásról.

    Nyereményjáték

    Bulvár

    Gerendai: „Látogatói csúcsot hozott a Lupa”

    Bulvár
    szept. 17., csütörtök

    A Plázson még tart a nyár

    Bulvár
    szept. 2., szerda

    Lupa Duma – Costes vacsorával

    Bulvár
    aug. 10., hétfő

    Televízió

    A Jonas Brothers tagja lett a Voice új mestere

    Televízió
    okt. 8., kedd

    Gyermeket vár a Pretty Little Liars sztárja

    Televízió
    jún. 29., szombat

    Új sorozatban a Tizenhárom okom volt sztárja

    Televízió
    szept. 13., csütörtök

    Ajánló

    Új világsztárt jelentett be az EFOTT

    STRAND Fesztivál: műsorváltozás!

    A Petőfi Zenei Díjjal indul a fesztiválszezon